Bejegyzések
Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október 24, 2010
Hortobágy
- Link lekérése
- X
- Más alkalmazások
Reggel fél 7-kor akartunk kelni, de érdekes módon egyikünk sem ébredt fel igazán Tomi ébresztőjére, így az időpnt 6:50-re módosult. 7-kor derült ki számomra, hogy a busz, amivel kiérünk anyuékhoz 8-ra, 7:43-kor indul, úgyhogy kicsit bele kellett húzni. Annyira jól sikerült ez a megmozdulás, hogy Liza nem tudta lekövetni a történéseket, és teljesen megdöbbentette az a felismerés, hogy korán reggel, ráadásul hajnalban, teljesen egyedül marad. Néhány megállással kb. délre értünk Hortobágyra, de ez csak tipp, nem néztem órát. Felköszöntöttük Mamát, kapott egy aszalógépet aszalni való gyümölccsel, valamint a ládát csokival. Aztán ünnepi ebédeltünk, beszélgettünk, aztán mi a negyed 5-ös vonathoz kimentünk. Együtt volt ma mind az öt dédunoka, három fiú és két lány. Édesek ezek a gyerekek. Leginkább Bencétől olvadtam el, aki gyorsan felfedezte, hogy a nagyon kicsik között ő a legidősebb, és azonnali hatállyal gondoskodni kezdett a nála kisebbekről. Kinek a papucsát vitte oda, kinek a cumij...