Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február 10, 2012

Újabb évforduló

Kép
Ma pontosan 55 éve, 1957. február 10-én, 90. születésnapja után három nappal hunyt el Laura Ingalls Wilder a Rocky Ridge Farmon, ahol mintegy 60 évig élt. Azzal emlékeztem rá az elmúlt napokban, hogy szorgosan olvastam a könyveit, legalábbis a Little House-sorozatot. Ma a végére is értem. Majd nemsokára lesz is bejegyzés az utolsó két kötetről, amiről eddig nem volt. Ezen kívül már úton van hozzám az a két könyve, amit a sorozaton kívül írt, valamint egy képekkel gazdagon illusztrált életrajz.

Bolygó Hollandi

Kép
Ma megint olyan érzésem támadt, hogy sosem érek oda, aztán meg olyan, hogy sosem érek haza. Metróval eljutottam az Árpád hídig, addig nem is volt gond. Ott viszont a villamost kb. öt percnyi bolyongás után találtam meg, miközben folyamatosan figyeltem a kiírásokat, és mindig azt hittem, jó irányba megyek. A villamosról leszállva felfedeztem, hogy egy felüljáróhoz értem, ami eléggé összezavart, mert a térképen szó sem volt ilyesmiről. Ennek megfelelően tök másik irányba indultam, mint kellett volna, és ezzel a kb. három perces utat sikerült megduplázni. Amikor célhoz értem, nem volt kiírva a kaputelefonra az a név, amit kerestem, pedig percekig ott álltam, egyesével elolvastam minden nevet. Aztán elindultam a párhuzamos utcán, de rájöttem, hogy az nem lesz jó, úgyhogy a címben meghatározott utcán is mentem egy kicsit előre, és akkor megtaláltam azt a nevet, amit kerestem, csak ki volt írva az ajtóra, hogy most forduljak vissza, és menjek visszafelé egy sarkot, és ott lesz a szóban...

Szívem csücske MÁV

Szerintem egy 80 km-es, 80 perces úton akkor is túlzás a 20 perc késés, ha esett tíz centi hó egy héttel ezelőtt.