NAV
Mennyire utállak, te jó ég. Idén először jófejségből elkészítették az adóbevallásomat (önszorgalomból, senki sem kérte őket erre), persze sz*rul, de ez a része meg sem lepett. Megcsinálta a normális változatot a könyvelő, aki szokta, be is adta, erre három héttel később jön egy üzenet, hogy mivel ikszedikéig nem töltöttem fel a saját verziómat, így az ő verziójuk a végleges, és ha ez nekem nem tetszik, akkor fáradjak be személyesen, vagy töltsek ki egy másik idétlen nyomtatványt. Természetesen ehhez az üzenethez úgy lehetett hozzáférni, hogy be kellett lépni, majd a tárhelyre kattintani, ami elvitt egy másik oldalra, mert a tárhely most már külön oldalon van, nehogy kezelhető legyen a felület, ahol is be kellett jelentkeznem újra, mert szerintem is teljesen logikus, hogy ha egyszer már megszerezte valaki a jelszavamat, akkor csak egyetlenegyszer tudja beírni, másodjára már nem fog menni neki. Nincs kedvem. Az idétlen nyomtatványkitöltőjüket minden évben órákon keresztül kell telepí...