Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június 24, 2016

Gondoljunk szépekre!

Kedden, amikor visszajöttem, Tomi egy csokor rózsával várt. Csak úgy. Később a kocsiból még elővarázsolt egy cserepes növényt is, szintén csak úgy (meg mert az árvácskám valamiért meghalt, és ettől tök szomorú lettem, mert nagyon vigyáztam rá, és mégis). Azért az nagyon jó érzés, hogy ennyire szeret :) Voltunk a közös szabadnapunkon Spitz an der Donauban, megnéztük a Hinterhaus nevű vár romját, ami gyönyörű, és ahonnan a kilátás is gyönyörű, ittunk (jeges) kávét, voltunk futni (megtaláltuk azt az ösvényt, amit én múltkor nem, és tök jó az útvonal, igaz, csak 3,5 km, de van benne szint bőven). Csütörtöktől szabadságon van, ma hazautazott, mert építkezni szeretne, na meg a családjával lenni. Csak jövő pénteken kell legközelebb dolgoznia, de hétfőn eljön hozzám Bécsbe, hogy együtt lehessünk. Jó nekem.

Brexit

Kép
Győzött a hülyeség, gratulálok.  Ezt egész Európa együtt fogja megszívni a britekkel, biztos jó lesz. Azért az biztató, hogy nincs olyan brit ismerősöm, aki az elszakadásra szavazott volna, és mindegyikük teljes sokkban van, hogy úristen, ez nem lehet. Nagyot néznek majd a kedves elszakadáspárti szavazók, ha nem lesz olyan könnyű külföldre menni dolgozni, merthogy nem kevés brit él EU-s államokban, például az én összes brit ismerősöm (kb. 20 fő) egyike sem otthon él. Ami viszont nem lep meg, az az, hogy a jó Donald Trump üdvözli a döntést, ujjong, és buksisimit küld Nagy-Britanniának. Amennyi esze van, tőle nem nagyon lehetett mást várni. Arra kíváncsi leszek, lesz-e második népszavazás (az aláírásokat már gyűjtik hozzá), arra is, vajon kilép-e most Skócia, hogy aztán önálló országként belépjen az EU-ba, illetve arra is, mit mutat majd a gyakorlat, mi lesz azokkal az EU-állampolgárokkal, akik Nagy-Britanniában élnek és dolgoznak, illetve mi lesz azzal, aki még csak ezután menne ki....