LizaGazdija

Képzeljétek, már csak két órám van a csoportommal a suliban, és vége az évnek. Felfoghatatlan. Ők már most örülnek, mert ma volt olyan először az évben (a karácsonyt leszámítva), hogy nem kaptak házit. És még nem is tudják, pénteken mennyire fognak örülni: az utolsó nagy témánk a krimi volt, ezért megnézzük a Meghívás egy gyilkos vacsorára című filmet, ami Agatha Christie Tíz kicsi néger c. regényének paródiája. Persze angolul nézzük, de csekkoltam, és kiderült, hogy gyönyörűen, érthetően beszélnek benne, nem lesz gond. Meg persze lesz felirat. Amikor már csak egy-két óra van hátra egy csoporttal, mindig nagyon jókedvű leszek, és szétvet az energia. Pedig amúgy szeretem őket, csak így első ránézésre nagyon vonzó az a nagy szabadság, ami jövő héttől kezdődik. (Az ezzel járó nagyon minimális fizetés persze annyira nem vonzó, de hát majd ezen aggódom, ha már ott tartok.) Ennek megfelelően ma a tradicionális nyár elsejei viseletben mentem órára: nagyon vékony, bő nadrág, Minnie Mouse-os ...

hogy a 4 napos külföldi tartózkodásom alatt leszoktam a Barátok köztről. Azta, azért ez nem kis eredmény lenne! Most reménykedem, hátha tényleg ez van, és végre nem nézem többet. (És akkor megpróbálok átszokni valami értelmesebbre, mondjuk a Big Bang Theoryra, bár majdnem két hete nem volt indíttatásom rá, hogy bármilyen filmet is megnézzek.)

Anyu éppen tegnap este mondta, milyen érdekes, hogy ahhoz képest, hogy alapvetően örököltem Nagyitól a hisztizést és pánikot, az utazás alatt ezek végig nem jöttek elő. (Tényleg nem, akkor sem, amikor átfutott az ölemen egy kib. nagy pók a Száva partján, és akkor sem, amikor az étteremben evés közben többször körberepülte a fejemet egy méh/darázs, pedig ezektől az állatoktól sikítófrászt kapok általában.) Na, hát ezt a hisztit és pánikot ma éjszaka bepótoltam - álmomban :) Nem mesélem el így a nagy nyilvánosság előtt, pontosan mit is álmodtam, mert olyan is szerepel benne explicit módon, amire itt csak utalgattam eddig, de elhihetitek, hogy elég jó lett a kedvem, amikor reggel visszaidéztem az álmot.

Az az érdekes ebben a földrengésben , hogy én akkor még simán ébren voltam, a harmadikon lakom, és mégsem éreztem. Bezzeg 2011-ben, amikor elvileg kisebb volt a rengés, mozgott körülöttem a szoba.

Sanja barátnője, Ana is írt e-mailt, küldött nekem még képeket, köztük pár olyat, amin rajta vagyok. Íme: Ez a második napi ebédszünetben volt egy Uno nevű étteremben Ez meg a második nap estéjén, amikor a fiatal Ivanával is fotózkodtam. No, ő meg az idősebb, balra tőlem pedig Sanja látható És az angol pasi is megkeresett. Nem felhívott, hanem sms-t írt, de sajnos este 10-kor, hogy a Váci utcán van, oda tudok-e menni. De hát nem tudtam. Én ilyenkor már ki nem teszem a lábam itthonról. Azért küldtem neki egy e-mail címet, hogy számoljon be a pesti élményeiről, ha hazaér. Kíváncsi leszek, ír-e, és ha igen, jól érezte-e magát nálunk.