Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május 16, 2018

Cukiság

Flóra szinte minden este szopizás közben alszik el, megvan ennek a koreográfiája (evés, pelenkázás, vitaminok cseppentése a szájába, piros plédbe bepólyázás, kislámpa fel, nagylámpa le, szopizás, Bóbita, Brahms Altatója három versszakkal), és ez mindenkinek jó is így, de azért ő dolgozik új technikákon. Valamelyik nap nagyon álmos volt már, de én még valamit csináltam, és addig az egyik nagynénje ringatta. Ő meg közben ugyanazt a szájmozgást mutatta be, mint szopizásnál :D Megpróbálta úgy elaltatni magát, hogy csak úgy csinált, mintha szopizna. Majdnem összejött neki, szerintem végül azért nem, mert világos is volt, meg beszélgetés is, ezért mindig kipattant a szeme, amikor már lecsukódott volna. Tündérke. A visszaalvás már megy egyedül, szerencsére. Tegnap este pl. felébredt, amikor jöttem lefeküdni, és kikapcsoltam mellette a bébiőrt, rendesen kinyitotta a szemét, nyújtózkodott, de aztán újra becsukta (talán már tudja, hogy sötétben aludni kell, és sötét volt a szobájában), és csak...

Nem hallok

Pár napja bedugult a fülem. Nem volt vészes, de azért tompított az engem körülvevő világon, ami ugye már eleve tompább az átlagnál a hallásproblémámnak köszönhetően. Amikor már eléggé zavart ez az állapot, vettem fülcseppet a patikában, amit füldugulás kezelésére ajánlanak. Tegnap este nagy lelkesen bele is csöpögtettem a fülembe a betegtájékoztató szerint javallot fél pipettányi mennyiséget. Marhára csikis érzés volt, azonnal könnybe lábadt tőle a szemem, majd hamarosan full eldugult a fülem, 100%-osan. Ezen már az sem segített, amikor alkalmaztam a leírás szerinti melegvizes öblítést. Höhö. Most aztán jól jártam. Mindent kipróbáltam, amit csak ki tudtam találni: rágtam kenyeret, rágóztam, ugráltam fél lábon, rázogattam a fejem, tényleg mindent kipróbáltam. De nem, semmi sem hat. Szóval holnap felhívom a tőlünk egy utcára rendelő fül-orr-gégészt, és megkérem, hogy még csütörtökig mossa ki a fülem. Félsüketen csak nem mehetek esküvőre. Merthogy igen, Flórával pénteken nagy kalandba vág...