LizaGazdija

Hát, változás nem sok. Fogam fáj, torkom fáj, fülem fáj, kedvem a nap nagy részében a béke feneke alatt tanyázott, és átgondoltam, nem egy-két nap betegszabadságot szeretnék, hanem igenis merek nagyot álmodni: egy teljes hetet szeretnék, hétfőtől péntekig, plusz az előtte és utána lévő hétvégét, úgy, hogy nem bukom rajta egy heti fizetésemet. A heti 12 óra egy csoporttal tényleg nagyon sok, kezdek is besokallni, de amúgy is úgy érzem, hogy sokat veszítettem a türelmemből mostanában. Viszont voltam színházban, és az jó volt, majd elmesélem. Majd.

Régi adósságom volt már. Nagyon régóta el akartam olvasni, csak mindig akadt jobb dolgom, amikor ránéztem a két kötetre, amik egyenként is 500 oldalasak. Végre rászántam magam, hiszen Don Quijote története alapvetően vicces, már az alapján, amit tudtam róla eddig. Nagyon szerettem volna szeretni. De csak részben sikerült. (Most kicsit csalok, és a molyos értékelésemet másolom be, mert úgy érzem, ennél többet nem tudnék mondani a könyvről most sem.) A legnagyobb bajom, hogy sokszor vontatott volt, untam. Amikor Sancho mindenféle ügyekben igazságot tesz, az első kettő még érdekes volt, de a harmadiknál már úgy éreztem, fölösleges ezt ennyit ismételgetni, értjük, lapozzunk. És ilyenből nagyon sok volt. Cserébe voltak tényleg jó fejezetek, például Az oktalan kíváncsi meséjét mindenképpen megérte elolvasni, bár az is legalább kétszer olyan részletes, mint kellene. A másik nagy bajom, hogy én a legtöbb „mulatságos” kalandot egyáltalán nem éreztem mulatságosnak. Engem nem szórakoz...

Ez már sokkal inkább ínyemre való volt. Ugyan egy kicsit kidolgozatlannak éreztem, de ettől eltekintve nagyon aranyos történet. A második este meséje kerül sorra Feli otthonában, ami arról szól, hogyan bolydul fel Fairy Oak ősszel, hogyan "furcsulnak meg" a lakói. Persze adott egy újabb rejtély is, amit megint csak a gyerekeknek kell megfejteni. (Mint a Harry Potterben. Itt is van egy rakás szerencsétlen felnőtt, akikkel ki tudja, mi történne, ha nem lennének a gyerekek.) A kedvencem McDale karaktere volt, az ő „bolondsága”, sajnáltam is, amikor összeszedte magát :) A történet megint négy csillagot kapott. A lányok már 12 évesek, szóval hamarosan vége Feli megbízatásának – kíváncsian várom az utolsó részt, amiben elbúcsúznak egymástól. Remélem, nagy durranás lesz, hogy méltó befejezése lehessen a sorozatnak.

Ez már a sorozat ötödik kötete. Feli, a dajkatündér már otthon van, miután lejárt a megbízatása Fairy Oakban. Minden este elmesél egy történetet a többi tündérnek a két lányról, akikre vigyázott, és az ő barátaikról. Az első ilyen történet Talbooth kapitányról szólt, ez a mostani meg Shirleyről, a falu legfurcsább gyermekéről: egyszerre a sötétség és a fény boszorkája, ami nagyon ritka, és a természet bünteti. A fordítással végre nem volt különösebb bajom: voltak benne hibák, ez igaz, de egyiktől sem kaptam agybajt, mint a legutóbbi kötetnél, ahol megtudtam, hogy "a szarvasok összeakasztják a szarvukat, úgy küzdenek", meg azt is, hogy "X elültette a bogarat Y fülében." Szóval ezzel végre nagyjából elégedett voltam. Amikor a végére értem, nagyon erőltetettnek éreztem a történetet, nem tetszett. Légből kapottnak éreztem a rejtélyt, a nyomokat, a megoldás folyamatát. Azóta kicsit megenyhültem, és már látom, hogy aranyos kis mese ez. Legjobban továbbra is ...