Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: április 9, 2013

A térítésről

Hívők csak saját felelősségre olvassák, mert senkit sem szeretnék megsérteni a vallásában. Köszi. Mostanában többször előkerült a térítés több helyen is, például egy blogon, amit olvasok, és az Isten rabjaiban is bőséggel volt szó erről. Eszembe juttatta ez, milyen furcsa, hogy én még sosem próbáltam meggyőzni egyetlen hívőt sem arról, hogy nincs Isten, mert úgy gondoltam, szíve joga, viszont már nem egy hívő próbált engem meggyőzni arról, hogy van Isten. Ez szerintem nem igazságos: ha én tiszteletben tartom valaki véleményét, akkor szerintem engem is megillet, hogy ő is tiszteletben tartsa az én véleményemet. A térítéssel úgy általában csak az a bajom, hogy létezik. Nekem már bűzlik az egész attól a perctől fogva, amikor kiderül, hogy egy igaz Isten van, és az adott pont adott vallás istene. Akkor viszont nagyon durva ellenérzések támadnak bennem, amikor például útra is kelnek a jó keresztény barátok, és nekiállnak győzködni idegen kultúrákban élő idegen embereket, hogy a mi isten