Desigual
Januárban vettem náluk egy szépséges táskát, nagyon régen vágytam már rá, hogy legyen egy, nagyon örültem neki: Nem emlékszem pontosan, hogy mikor, de még tavasszal használhatatlanra sérült. Először tönkrement rajta a cipzár, majd egy-két nappal később a vállpántot tartó egyik karabíner is. Most meg eljutottam odáig, hogy visszavigyem. (Nem szeretek reklamálni, hosszasan fel kell rá készülnöm.) Az eladók arckifejezéséből és viselkedéséből arra következtettem, hogy nem én vagyok az első, de nem is a második, akinek így tönkrement a táskája. Az is erre utal, hogy szó nélkül visszavették, és mondták, válasszak valamit annyiért, amennyibe a táska került. Mondtam, hogy de én nagyon szeretem ezt a táskát, nem lehetne-e, hogy megjavíttatják. Nem, azt nem lehet, ez a sérülés nem orvosolható, és hiába vinném el valami táskajavító műhelybe, ott is ezt fogják mondani. Végül is választottam ugyanebből a sorozatból egy másik táskát, ami most már leértékelve kapható, plusz egy fülbev...