Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus 5, 2013

Helyesírás

Mostanában annyi rengeteg elválasztási hibát láttam könyvekben, netes cikkekben, egyéb kiírásokban, hogy konkrétan felmerült bennem, hátha én emlékszem rosszul az elválasztás szabályaira. Most utánanéztem, és nem, én tudom jól, és tényleg ennyi rengeteg hibával találkozom. Azért ez valahol sokkoló.

Az alsó szomszéd

tavaly után idén is felújítást végez, idén is szünnap nélkül folyik a munka, tehát hétfőtől vasárnapig. Nem mondhatnám, hogy hajnalban kezdik a zajongást, mert tegnap, tehát vasárnap 3/4 9-kor, ma meg 9-kor ébredtem fel rá, de mindkét nap fájt azért a szívem, mert fél 10-ig alhattam volna. Szurkolok nekik, hogy mielőbb a munka végére érjenek, bár az alapján, amit tegnap láttam náluk, amikor mentem el itthonról, és nyitva volt náluk az ajtó, igazából nem sok jóra számíthatok. Pedig én annyira szeretnék aludni. Az még megy ebben a hőségben. UPDATE: Furcsa is volt, hogy ennyire szünet nélkül megy a fúrás-faragás. Amikor mentem le a postára csekkeket befizetni, fény derült az okra is: most már mindkét alattam lévő lakásban felújítanak. Yay me! Jó hír viszont, hogy délre befejezték a hangoskodást. Felmerül a kérdés, miért nem délben kezdték, amikor már amúgy sem akartam volna aludni, de hát mindenre nem kaphatok választ. Inkább örülök a kora délutáni csendnek.