LizaGazdija

Megnéztem két részt a Jóbarátokból, ettől annyira feltöltődtem, hogy este kilenckor felöltöztem és lementem a boltba, hogy beszerezzem azokat a hozzávalókat, amiket a hét órakor, még zombi üzemmódban megejtett vásárlásomkor elfelejtettem megvenni, majd csináltam rakott zöldbabot, sütöttem egy tepsi csokis muffint (kicsit beesett a tetejük, szerintem a hab nem volt elég kemény, de mindegy, isteni finom lesz ettől még), és elmosogattam. Szuperhős-e vagyok?

Így érzem ma magamat. Megvolt a főiskolán az első tanítási nap, ami egy jó kis értekezlettel indult (szavam sem lehet, rövidebb volt, mint ahogy tervezték, és tényleg csak a lényegről beszéltünk), aztán egy itthoni órával, majd a főiskolán három tanórával. Visszakaptam azt a csoportot, akiket egy évvel ezelőtt is vittem, és ennek örülök, mert szeretem őket, kedvesek, pozitívak, szorgalmasak. Viszont teljesen kezdők. Teljesen kezdőknek szaknyelvet oktatni eleve nem kis feladat, és azt a tananyagot ledarálni nekik, amit kaptam, szerintem lehetetlen. Nem a tanagyag a hibás, mert az tök változatos, érdekes meg jó, nem is ők a hibásak, nem is én, egyszerűen csak nem az ő szintjüknek való ez. De megtettük, amit lehetett, ők is, én is. A végére mindannyiunknál beállt a félkóma: náluk azért, mert próbálták megemészteni ezt a bődületes mennyiségű új információt, nálam meg azért, mert már az elején láttam, hogy ez nagyon nehéz nekik, és onnantól végig pörgött az agyam, folyamatosan újraterveztem