Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november 16, 2009

Liza lába

Ma ismét kontrollon voltunk. Mondta a doktornő, hogy lejjebb ment a duzzanat, úgyhogy kivárunk. Aztán mondta, hogy mégis inkább röntgen, mert ha a csonton van a daganat, akkor nincs értelme várni: vágnak. A röntgen pedig azt derítette ki, hogy nem a csonton van a daganat, sőt egyáltalán nincs is daganat. Beleléphetett valamibe a kutya, és tényleg csak annyi van, hogy gyulladt-gennyes a lábujja. Be kell szednie az antibiotikum maradékát, rá kell kenni a maradék krémet, mosni kell kamillával, és egyszer csak elmúlik. Még most sem hiszem el egészen. Annyira jó :)

Ideg

Említettem már, hogy tököm tele az ELTE-vel? Kiderült, hogy marhára lecsúsztam a tanári képesítő vizsgára jelentkezésről, aminek a határideje okt. 20. volt. Állítólag ezt kiírták a honlapra is. Érdekes, mert szeptember óta kb. hetente nézem a noymorult a honlapot, és erre még csak utalást sem találtam. Most írhatok kérvényt, és fizethetek olyanért, amit ők csesztek el. Szerdán írtam a németes konzulensnek, hogy a korpuszt beköttessem a szakdogával együtt, vagy az amúgy is kötelező CD-n adjam le. Mivel péntek reggelig nem jött válasz, beírtam a bibliográfiába, hogy a korpusz a CD-n található, és leadtam a szakdogát. Természetesen vasárnap este megérkezett a válasz, hogy inkább köttessem be. Bevittem a 11-re elkészült esszét meg a két szakdogát CD-n. Az esszét leadtam, majd Hermina azt mondta, nem tud mit csinálni a CD-vel, CD-t nem kell leadni. Marhára örülök, még jó, hogy a TO szerint kell. Oké, eltette a CD-t, majd odaadja az opponensnek. Nem tudom, miért van az az érzésem, hogy ezt a...

7 oldal

Eddig bírtam. Most elmegyek lefeküdni, de nyolckor felkelek, és megírom a maradék három oldalt. Remélhetőleg menni fog. Aztán még kell egy borító, egy irodalomlista, egy átfutás, hogy ne legyen benne túl sok túl gáz hiba, aztán ki kell nyomtatni, össze kell tűzni, és be kell vinni a suliba. Legkésőbb 1-kor el kell indulni, úgyhogy nagyon bele kell húznom reggel, hogy ez mind meglegyen.