Ismét. Olvass, olvass, olvass! Mindig. Folyton. Azért mondjuk hálás vagyok, hogy a metaforás órára, ami németül van, sok magyar cikket is el kell olvasni, ennyivel könnyebb a helyzetem. Múlt csütörtökön kiderült, hogy nem fogok amerikai földrajza járni. Beültünk négyen kreditesek, és a tanárnő közölte, hogy semmi értelme ott ülnünk, mert töröltette ezt az órát a mi kódunkon, és ez csak a bolognásoknak van. Mondtuk, az tök jó, csak az óra a mi kódunkkal fent van az etr-ben, semmi jele, hogy törölték volna. De ő igenis törölte, ráadásul már 2-3 hete, ráadásul még emilt is küldött erről Elvira. Igen, mondtuk, amiben az volt, hogy X, Y és Z kurzusoknál változások lesznek, figyeljük az etr-t. Én személy szerint rendkívül intenzíven, mintegy napi két alkalommal figyeltem, mikor lesz már változás nem lett. Erre a tanárnő, hogy akkor menjünk Elvirához, ő nem tud mit tenni. Jó. Elmentünk Elvirához. Elég sokáig kereste, milyen óra, miről van szó, mi a baj, majd mikor rájött, szinte hisztiben t...