LizaGazdija

Kedden csattogok az APEH felé, piros, "jázminos" nadrág, fehér, csipkés blúz, piros boleró, piros cipő. Valahol a Mester utca környékén kiront egy kapun egy láthatólag siető pasi, és miközben elhalad mellettem, így szól: "Hű, de csinos!"

Ma is tartottam egy utolsó órát, amire brownie-val felszerelkezve érkeztem, és nagy sikert arattam, konkrétan mind a 17 hallgató azt nyilatkozta, hogy neki kell a recept. A fiúk is. Ők azt mondták, majd továbbítják a feleségüknek :) A szünetben odajött hozzám az egyik nő, és abból, ahogy bizalmasan közel hajolt hozzám, éreztem, hogy a kinézetemről lesz szó. Azt hittem, meg fogja kérdezni, terhes vagyok-e. Nyilván azért hittem ezt, mert én, ha tükörbe nézek, azt látom, hogy nem nagy ugyan a hasam, de pont úgy néz ki, mintha 3-4 hónap körül járnék. Pedig ugye nem. De nem ez történt. A következőket mondta: "Azt beszéltük itt a lányokkal, hogy nagyon sokat fogytál. Nagyon csinos vagy, nagyon jól nézel ki. Le a kalappal! Amúgy fogyókúrázol, vagy esetleg szerelmes vagy? Nem akarok vájkálni, de nem semmi! Tényleg nagyon jól áll!" Úgy kapargattam össze az államat a földről. Azt a mindenit! Én ezt miért nem látom?! Miéééért? Pedig olyan jó lenne látni, annyira élvezném! Nekem mi baj...

Állok a pultnál, venném elő az aprómat, amikor a mozdulat közepén lefagyok, és a következő gondolat villan át az agyamon: "Jézusom! Mit keres egy dobókocka a pénztárcámban?" Aztán elmosolyodom: persze, hiszen tegnap társasoztunk a koreai kislányokkal, és úgy gondoltam, akkor biztosan nem fogom elhagyni/kipakolni a következő alkalomig a dobókockát, ha a pénztárcámba teszem. Azért egy pillanatra megijedtem :)

Nem biztos, hogy ez a jó kifejezés, mert mintha csak én lennék süket. A könyvelőnél és az APEH* ügyfélszolgálatán is ugyanazt élem át. Az adóbevallásban egy csomó mindent nem értek**, de úgy érzem, nem vagyok reménytelenül sötét, ezért ha valaki elmagyarázná ezeket a homályos pontokat, akkor felfognám, miről van szó, ezért kérdéseket teszek fel a szakértőnek, nevezetesen a könyvelőnek meg az ügyintézőnek. Ők mindent értenek, csak a kérdésemet nem értik meg elsőre, mert annyira furát kérdezek az ő szemszögükből nézve. Másodszorra-harmadszorra megértik, mit akarok, és válaszolnak is. A választ viszont nem értem, mert tele van azokkal a kifejezésekkel, amiket már az űrlapon sem értettem. Ezt jelzem is, mire megismétlik a választ, most kicsit más szakkifejezésekkel. Aztán megint. A könyvelő a harmadik ismétlés után zavartan mosolyog, az ügyintézőnek fokozatosan torzul az arca, és emelkedik a hangja, neki meg is mondom, hogy nagyon sajnálom, de én ehhez nem értek, és csak azért kérem a se...