Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november 4, 2015

Önmotiválás

Kép
Ma megint nagyon rám jött, hogy ne már, hogy két hónapra haza kell menni. Így aztán felírtam gyorsan egy jegyzetlap tetejére, hogy két hónap otthon, majd pontokba szedtem, mennyi csodálatos dolog fog velem történni ez idő alatt. És mindjárt sokkal jobb lett. Például járhatok Kriszhez két hónapig (jó, másfélig, karácsony és szilveszter között még sosem volt óra), fitneszbalettre, ami annyira tetszett, amikor kipróbáltam, pilatesre Enikőhöz, sőt még a repkedős jógát is kipróbálhatom, amire Andi barátnőim járnak. Na meg korizhatok a Városligetben. (Még gondolkodom, hogyan fogom kivitelezni, hogy kijöjjön velem a kori ide is, amikor jövök Bécsbe Sophie-hoz, mert szeretnék csúszkálni a Rathaus előtt. Vagy hát biztos lehet korit bérelni... Hmm.) Megyek étterembe, múzeumba (többe is), moziba, Cserpesbe. Ebbe persze belekalkuláltam, hogy egy rahedli óratervet meg beadandót is meg kell majd írni, de egyetem alatt is elég sokat jöttem-mentem, és mindig belefértek a kötelezők is (elsősorban azok,...

A munka meg a tanulás

Először párbeszédek a napomból. 1. Szól a kedves vásárló, hogy neki elnyelte a pénzét az automata. Nadine biztosított róla, hogy ilyen nem történik soha, általában az van, ha a pénz után nem érkezik meg a papír, hogy elakadás van a gép mininyomtatójában. Megnéztem előbb, hogy a kedves vásárló tényleg bedobott-e pénzt (ehhez kell az adminkártya, és érdemes megnézni, mert van, hogy kiderül, tökre nem dobott be semmit az illető, vagy esetleg jön a sztori, hogy jaaaa, hogy ezt a papírt kell kapnia neki a pénz bedobása után, oké, ezt nem tudta), láttam, hogy tényleg bedobott, majd kinyitottam a gépet, és azt láttam, hogy elakadt a papír, de még a nyomtatás előtt, tehát nincs meg az eredeti jegy. Ilyenkor meg tudom nyitni a gépben a fogadást, és tudok nyomtatni másolatot. Mondtam is a pasinak, hogy most másolatot nyomtatok, és az pont olyan jó, mint az eredeti, csak majd ha nyer, a kifizetéskor várnia kell kb. 5 percet. (Mert a másolaton nincs titkos kód vagy mifene, ezért el kell küldeni ...

A felvételi

Az anyanyelvi oktató (egy nagyon mosolygós, nagyon kedves, nagyon pozitív nő) nagyon megdicsérte a pályázati anyagomat, azt mondta, nem tud belekötni semmibe sem a tesztben, sem a fogalmazásban, rendkívül magas szintű a nyelvtani tudásom, és öröm volt olvasni, milyen természetesen használom az angol nyelvet. Ez egyrészt jólesett, mert mindig jólesik a dicséret, főleg, ha anyanyelvi beszélőtől kapom, másrészt elindult bennem felfelé a pumpa, hogy már hogyne lenne magas szintű a nyelvtani tudásom, már hogyne használnám természetesen az angol nyelvet, amikor angoltanár vagyok. Később, a tanítási szituációnál több ponton megdicsért, és azt mondta, látszik, hogy van tapasztalatom diákokkal. Itt ismét elindult a pumpa: van, van, nem sok, mintegy 14 évnyi. Aztán a legvégén azt is mondta, hogy bár nagyon intenzív, stresszes és megterhelő a kurzus, mert 4 hétig minden hétköznap menni kell, közben meg óraterveket és beadandókat kell barkácsolni, én azért szerinte bírni fogom, mert van tanítási h...