LizaGazdija

Az egyik legszórakoztatóbb móka a világon az, amikor olyan dolgokat lehet teljesen tanácstalanul keresni, amelyeket én tettem el biztos helyre tavaly karácsony után. Jelen esetben ezek a karácsonyfadíszek voltak. Három hete, amikor legutóbb itthon voltam, arra gondoltam, előveszem a díszeimet, és kiviszem egy részüket Bécsbe, hogy aztán majd felkerüljenek a fára. Azt hiszitek, megtaláltam őket? Ugyan, dehogy. Felforgattam a lakást, és tök dühös voltam magamra, mert emlékeztem rá, hogy tavaly nem a nagy karácsonyi dobozba tettem vissza őket, mert nem volt poén minden évben fél órán át válogatni őket a többi dekoráció közül, hanem egy külön helyet kaptak, csak azt nem őrizte meg az emlékezetem az utókornak, hogy ez a hely doboz vagy ajándékzacskó, és ami ennél is fontosabb, hogy hova a francba tettem. Ez egyrészt vicces, másrészt azért valahol kissé rémisztő is, ha belegondolok, hogy még mindig nem vagyok 30 se, és az ilyen mókáknak valamikor kétszer ennyi idős korom után még jópár évv...

Tomi nagyon készült rá, így várt haza munka után:   Az elátkozott gyermeket kaptam meg, kíváncsi leszek rá, de szerintem csak jövőre jutok el odáig, hogy elolvassam.   Mindenmentes puding, amire málnaszörppel írta fel a nevemet :) Aztán van adventi koszorúnk is, amin hétfőn már három gyertyát gyújtottunk meg. Vasárnap nem jött össze, mert mire Tomi hazaért, hajnali 1 óra volt, és korán kellett kelni kedden reggel.   És Mikulás is járt nálunk, többször is:   Ez itt volt (Tominak is jött, csak az nem került megörökítésre)   Ez meg Sümegen. Valamint takarítottam egyet a Facebookon, letöröltem néhány embert, akire már rég nem vagyok kíváncsi (és ez kölcsönös), és most sokkal jobb. Nem kellenek szellemek, főleg rossz szellemek nem.