LizaGazdija

Otthon utaztam a 4-6-oson, amikor felszállt egy csapat tíz év körüli kissrác. Valami edzésről tartottak hazafelé, és bár nagyon menők voltak (mindnek kreatívan felnyírt haj díszítette a fejét), azért udvariasan viselkedtek, pl. átadták a helyüket egy idősebb hölgynek. Beszélgettek meg nevetgéltek, és mert közvetlenül mellettem álltak, elég közelről volt alkalmam megfigyelni őket. Egyiküknek a kezében ott volt két-három zacskó cukor, olyan, amit a Mekiben osztogatnak a kávéhoz (onnan hozta, rajta volt az embléma). Ami durva: egymás után nyitotta ki a zacskókat, és döntötte magába a kristálycukrot. Teljesen megrökönyödtem, mert ez szerintem rettentő rossz szokás, és ha már ennyi idősen ráfügg a cukorra, nagyon nehéz lesz lejönni róla. Úgy láttam, nem mostanában kezdte a túlzott cukorfogyasztást, mert az első fogai egészen szétrohadtak már. Eszembe jutott hasonló korú önmagam, aki azt gondolta, egy zacskó chips ebédre teljesen oké, sőt még egészségesebb is, mint valami normális kaja, hisz...

Az első terv az volt, hogy majd akkor veszek Desigual táskát, ha már lesz normális fizetésem. Lett, mégsem vettem. A második úgy szólt, hogy a decemberben kézhez kapott fizetésemből, még lehetőleg karácsony előtt veszem meg. Nem tettem. A harmadik az lett, hogy most már minél előbb, de gyorsan, végre már. Ma meglett. Ilyen:    Megfelelően nagy, így végre megint elfér a táskámban a vizespalackom meg a könyvem (jó, A szilmarilok nem, de ezen nem lepődtem meg), és tudom használni a karácsonyra a nagynénémtől kapott gyönyörű pénztárcát, amit az eddig hordott táskámba lehetetlen lett volna beleszuszakolni. (Itt kényelmesen elfér.) Már át is költöztem bele, és most örülök. Szerintem szeretni fogom. Remélem, sokáig bírja majd.