Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július 6, 2014

Vasárnap

Kép
Mivel ma vasárnap van, és fél 2-kor feküdtem, gondoltam, sokáig alszom. Nem - 9-kor kipattant a szemem. Reggeli után elindultam a kikötőbe, mert olvastam valahol, hogy 2 euró 80-ért körbevisznek a kikötőben, és láthatom a tengerről Vallettát meg Sliemát. Út közben belefutottam egy felvonulásba, volt egy nagy zenekar, szép zene. De pont ellenkező irányba mentek, mint én, úgyhogy gyorsan lecsatlakoztam róluk, és a 2,80-as hajókázás keresésére indultam. Hát, ilyet nem találtam, mindenhol 16 euróért árulták a kikötői körutat. Egy pasi, aki árult, megkérdezte, megyek-e velük, öt perc múlva indulnak, mire mondtam, hogy nem értem az egészet, nekem a 2,80-as út kéne, de olyat nem látok. Sejtettem, hogy nem fogja megmutatni, hol van, hiszen ő is pénzből él. Arra viszont nem számítottam, hogy erre azt feleli, fizessek 10 eurót, és mehetek. Kicsit tisztességtelennek éreztem magam ettől, mert nem alkudozni akartam, de aztán azt olvastam az útikönyvemben, hogy a hajóutaknál alkudozni "lehet é...

Szombat

Kép
Hát, ez sem volt egy rövid nap, de legalább van eredmény  Tegnap megpróbáltam kivenni egy szobát, de a megadott számon egy idős néni veszekedett velem, miközben a Facebookon a lány mondogatta, hogy az az anyukája, és beszéljek vele. Én próbálkoztam, de a nő nem ismert se Larát, se kiadó szobáról nem tudott, és amikor harmadszor is felhívtam (ne kérdezzétek, minek...), megfenyegetett, hogy feljelent, majd rám csapta a telefont. Ez nem volt annyira jó élmény, de így utólag már elég vicces. Ma a lány megadta a saját számát, felhívtam, és mondta, hogy az anyukája házában lehetne lakni, de csak egy hónapig, és csak 500 eurót kér. 500 euró nagyon-nagyon sok, még itt is, annyiért egy egész lakást kivehetnék, ha akarnék, de nem akarok, mert eldöntöttem, hogy nekem lakótársak kellenek. Szóval ez a próbálkozás kudarcba fulladt. Reggel elmentem megnézni egy szobát, ami itt van Sliema és San Giljann határán, a hosteltől negyed óra, Pannáéktól tíz perc sétára. Nem mintha bármelyik szempont...

Péntek

Kép
A fb-ról átmentett bejegyzések lesznek itt némi kiegészítéssel. Bocsánat, nincs erőm/türelmem/kitartásom tök újat írni :( Ma is elég izgalmasan alakult a nap. Reggel elmentem Pembroke-ba, ami kb. három településsel arrébb van Sliemától, és megpróbáltam elismertetni a diplomámat. Ez nem jött össze, mert nem hiteles másolat van nálam a diplomamellékletről, úgyhogy anyuék SOS szereztek nekem hiteles másolatot, és elvileg holnap egy itt élő magyar rokona ki is hozza Máltára. Nagyon remélem, hogy összejön, és óriási segítség ez is, hogy anyuék megoldották azt, amit én elrontottam. (Azért n em hoztam el a papírt, mert amikor kiadták az egyetemen, azt mondták, ebből ez az egy van, nem pótolják, tehát ha elveszítem, úgy jártam, és nem mertem megkockáztatni, hogy itt legyen vele valami.) Pembroke után itt voltam a hostelben, gőzerővel igyekeztem szobát meg munkát találni. Szobát holnap már nézhetek is, két településsel délebbre lenne, de gyorsan ide lehetne jutni, erre a környékre, ha b...

Életjel

Élek, jól vagyok, intézem a dolgokat. Hamarosan fogok írni is, meg képek is lesznek, csak egyelőre nagyon sokfelé vagyok, és net csak a hostel közös helyiségében van, szóval nem tudok bármikor feljönni... Bocsánat, igyekszem!