Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május 10, 2011

A Szépség és a Szörnyeteg

Kép
Rékával néztük meg szombaton az Operettszínházban. Réka elég jól emlékszik még a rajzfilmre, szerinte nagyjából ugyanaz volt a történet, sok helyen a szöveg is. Nekem csak emlékfoszlányaim vannak a meséről, újra kéne nézni, csak vasárnap elfelejettem hazahozni. Utánanéztem kicsit a történetnek. Az derült ki, hogy nagyon régen terjedt már szájról szájra, amikor 1740-ben egy francia írónő először lejegyezte. Rengeteg feldolgozása van, a Disney 1991-ben vitte filmre, ez a mostani előadás pedig abból a filmből készült. Azt gondolom, a minimalista díszlet ellenére grandiózus előadás volt. Gyönyörűek voltak a jelmezek, jól kihasználták a színpad technikai adottságait (nekem a kedvencem a vacsoránál az asztal kiemelkedése a színpad síkjából), a színészek jól játszottak, és szépen énekeltek. Talán csak a szörnyeteg ordítása nem tetszett, kicsit olyan volt, mintha hányingere lenne, talán jobb lett volna bejátszani azt a hangot, amit produkálni akartak. Nagyon jók voltak a dalok, és nagyon s...