LizaGazdija

végre én is elestem stepen. Ugyanolyan lassított felvételes esés volt, mint amikor beestem a kádba, és ugyanúgy nem ütöttem meg magam most sem, csak megijedtem, meg kicsit kellemetlen is volt, mert azért mégis ott volt tíz másik lány plusz K. Utóbbi egyébként odajött megkérdezni, jól vagyok-e, nem fáj-e valamim, de mondtam, hogy teljesen rendben van minden, és nem fáj semmim, pedig amúgy a bokám fájt, de sejtettem, hogy ha nem állok meg, akkor el fog múlni, és lőn. Tekintve, hogy volt már olyan, akinek egy hasonló esés következtében megrepedt a bokája, azt hiszem, mázlim volt. Óra végén aztán egy másik lány is megbotlott a padban, mondjuk ő nem esett el, mert megkapaszkodott a fal mentén húzódó rúdban. K. ekkor először erre a lányra nézett felvont szemöldökkel, aztán rám, majd feltette a következő kérdést: "Mi van, zavar titeket a pad?" Mondtuk, hogy igen :) A másik lánynak túl rövid volt, nekem meg túl hosszú, az volt a baj. Szóval edzésre járni jó, addig sem unatkozol...

kétszer nyolc óra alvás után kezdem egészen embernek érezni magam, és a hangulatom is visszatért a béka feneke fölötti tartományba. Akinek inge...

Jó, ez túlzás. Múlt héten, vagy talán azelőtt egyik éjjel, amikor felébredtem, félkómás állapotban másztam le a galériáról. Azt hittem, már a lépcső alján vagyok, ennek megfelelően is léptem. A következő pillanatban már tényleg a lépcső alján voltam :) Amúgy a közepénél jártam, szóval elég nagyot estem, jól megütöttem magam, viszont a félkómás állapot huss, eltűnt. Múlt héten egy esti fürdés után álltam a mosdókagyló előtt, és a tükörbe nézve krémeztem az arcomat. Nem mozdultam semerre, semmit sem csináltam, csak álltam. Aztán hirtelen kifordult alólam a lábam, és lassan, mint egy lassított felvétel, hátrafelé beestem a kádba. Mivel nagyon lassan estem, nem ütöttem be semmimet, nem sérültem meg. Viszont hangosan röhögtem, amikor megláttam, ahogy a pizsamás, papucsos lábam égnek állva kalimpál, és erősen eltűnődtem, hogyan fogok én onnan kimászni. Végül megoldottam. Azóta sem jöttem rá, hogyan tudtam elesni. Szóval azért történnek érdekes dolgok, egy percig sem unatkozom.

Elmentem érte az üzletbe. - Szia! Sorsjegyen nyertem egy müzliszeletet, azt szeretném elvinni. - Szia! Rendben, igen, látom, szóval egy müzliszelet. És milyet szeretnél? - Hát... Milyen van? - (elröhögi magát) Barackos. - Akkor egy barackosat fogok kérni.

Már megint remeg az egész ház, ha elmegy előtte a villamos. Gondolom, akkor most majd újabb sínfelújítás fog következni. Annyira jó lenne! Már három éve is úgy szerettem! Nem arról van szó, persze, inkább ne aludjunk pár hétig, mint hogy valami komoly baleset legyen, csak engem kicsit idegesít, hogy semmit nem lehet rendesen megcsinálni, inkább ismételgetjük néhány évenként.

És nem volt benne ébredés! (Megígérem, nem megyek át alvásnaplóba, csak tényleg aggódom magam miatt, és a kétszer egymás után nyolc órát jó jelnek veszem, ezért örülök neki.) Közben kiderült, hogy még mindig topon van az igazságérzetem, mit sem változott az elmúlt évtizedben. Ha úgy büntetnek, hogy előtte hibáztam, azt nyugodtan és mosolyogva bírom, bocsánatot is kérek, mert úgy érzem, a másiknak igaza van, hogy haragszik. De ha úgy büntetnek, hogy semmi rosszat nem csináltam, akkor bizony nagyon megharagszom, és előtör belőlem a cinizmus. Arról még nincs adat, mi történik akkor, ha az, aki ok nélkül büntetett, bocsánatot kér valamilyen módon, majd szólok, ha lesz.