Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november 29, 2009

Soha ilyen korán

nem kezdtem még el a karácsonyi nagytakarítást. Még csak november 29. van, és a szoba készen áll a karácsonyra! Na jó, karácsonyig még legalább háromszor port kell törölni, kb. hússzor fogok felsöpörni/felporszívózni (egy kutya meg egy papagáj mellett máshogy nem megy), és persze díszíteni is kéne. Megint átrendeztük a szobát, így most megint egy fokkal rendezettebb lett. Kidobtam az összes halott növényt, amelyek feltámadásában eddig reménykedtem. Sokkal jobban érzem ettől magam. Feltettük azt a képet, amit tavaly karácsonykor hímeztem Tominak, és fent van végre Ibolya néni képe is. A napokban előkeresem majd azt a dobozt, amiben a többi képem van, és azokat is felszereljük, plusz anyuékat megkérem, hogy szkenneljék be és nyomtassák ki Tata fényképét. Akkor az is bekerül majd a fekete keretbe, és kiteszem Ibolya néni mellé a falra. Kellenek még szép színes képkeretek Marie Brožova képeslapjainak, és akkor azokat is kitesszük a falra. Aztán meg kell varrni a maradék két függönyt, és fe...

Beszélgetünk

- Hányszor mondtam, hogy ne hozd ide a fekvenyomópadot? - Nem tudom. Ez beugratós kérdés?

Két hete csütörtökön

elküldtem a konzulensnek a németes államvizsga handoutját. Múlt kedden visszaírt, hogy jó lesz, de azért mehetek még konzultálni. Kedden odamentem a kicsit kiegészített handouttal, elolvasta, és azt mondta, ez nem jó, mert legalább 2-3 oldalasnak kell lennie. Ettől kicsit ideges lettem, mert elsőben verte a fejünkbe Gatterné, hogy a handout egy oldalas. Sebaj, kiegészítettem, most két és fél oldalas. Elküldtem csütörtökön. Válasz nincs. Kedden van a leadási határidő. Olyan jó.

Megnéztem

a Nyóckert. Nem nagyon tetszett. Viszont most már tudom, honnan jön a Kolompár Szandokán név, amit minden fórumban meg lehet találni. Innen.

A PPK honlapján

a szakdolgozat elektronikus leadása november 16-án, majdnem két hete meghalt. Állítólag már javítják, és majd figyelembe veszik ezt a csúszást, amikor november 20. volt a határidő, és nyilván nem adtam le a szakdogát elektronikusan. Tényleg kellene venni CD-t, és hétfőn a csekkel együtt bevinni a dogát. Jut eszembe, kéne venni gyertyát is, mert holnap már advent első vasárnapja van. Kéne takarítani is, hogy kezdhessem a díszítést, és karácsonyi hangulata legyen lassacskán a lakásnak. Mindjárt karácsony van :)