LizaGazdija

Annyi elmaradásom van, és annyiféle, hogy belegondolni se szeretek. A legkevésbé gáz még az olvasott könyvekről készítendő beszámoló, amiből tíz darabbal is lógok. (Magamnak, nyilván, meg a blognak, de akkor is.) Úgyhogy az új év első tíz napján egy-egy könyves bejegyzés várható, amiket tegnap meg ma időzítettem. Gondoltam, szólok, senki se lepődjön meg.

Lényegesen kevesebbet olvastam idén, mint tavaly, és egy csomó célkitűzést nem sikerült teljesíteni. - Nem fejeztem be a Corelli kapitány mandolinját, amit 3 éve olvasok. Egyszerűen nem bírtam rávenni magam, annyira unalmas. De még mindig nem adtam fel, nem húztam ki az olvasmánylistából. - A tavaly karácsonyra kapott könyvek felét olvastam el, ami szégyen, és részben ezért is fogok leszokni a molyos kihívásokról. Annyira szép lenne, ha az év első egy-két-három hónapjában semmi más dolgom nem lenne olvasásilag, mint sort keríteni a névnapomra és karácsonyra kapott könyvekre. - Egy kihívást buktam, mert elfelejtettem a határidőt, másik kettőről lejelentkeztem, mert esélytelen volt, hogy befejezzem. - Sok-sok kihívást teljesítettem. Többek között a városlista-csökkentőst is, aminek a 2014-es változatára valószínűleg nem jelentkezem, bár még van idő éjfélig, hogy meggondoljam magam. UPDATE: Na tessék, meggondoltam magam. Akkor ez plusz négy könyv, mert a többi már kell valami más ...

Érzelmileg eléggé megterhelő volt ez az év. Meg kellett tanulnom egyedül élni, (szinte) mindig egyedül lenni, még egy háziállat sem volt társam. Illetve másfél hónapig itt volt Marci, meg áprilisig itt volt Rozi, de azóta semmiféle állatom nincs. Igaz, nem is szeretnék, jó most ez így, épp elég nekem a növényeimet életben tartani. Azt is meg kellett tanulnom, hogy a fiúk nagyon szépen tudnak nézni, nagyon szépeket tudnak mondani, de ezek csak tekintetek meg szavak, amiknek nem szabad bedőlni. Végtelenül szomorú ugyan, hogy a világ nem úgy működik, hogy ők mondanak valamit, én elhiszem, és love meg happiness, de ha így, hát így. Év végére nagyon elég lett az egyedüllét, de még majd meglátjuk, igaza van-e Vonnegut bácsinak, amikor azt jósolja: "NINCS TÖBBÉ MAGÁNY!" Nagyon reménykedem, hogy igen, vannak erre utaló jelek, de vannak rossz jelek is, szóval egészen bizonytalan vagyok, és ha valamit utálok, az a bizonytalanság. Úgy érzem, némileg megtépázta a lelkemet 2013, pontosabb...