Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január 6, 2010

Vízkereszt

alkalmából ma leszedtem a fát. Fájt érte a szívem, mert meg akartam hagyni legalább hétvégéig, bár minden évben leszedtük 6-án otthon is. De most jó lett volna, hogy a karácsony utolsó jeleként ott van nekem még egy kicsit. Szenteste óta folyamatosan dől, így aztán hullanak róla a díszek. Tegnap az alsó ág, amely valaha 10 centivel volt az asztal fölött, elérte az asztal szintjét. A végső lökést az adta meg, amikor elsétáltam mellette, hozzáért a köntösöm az egyik ághoz, és arról az ágról mind egy szálig lehullottak a tűlevelek. Akkor már azért is fájt a szívem, hogy szerencsétlen kis fa milyen nyomi már, és inkább depresszív látvány, mint szívderítő. Így aztán a díszek dobozba kerültek, a fa pedig feldarabolva egy zsákba. Elmúlt a karácsony. A januárban az a jó, hogy az átlagemberrel szemben nekem csak pár nap depit okoz a karácsony elmúlása, mert utána lehet/kell anyu szüli-névnapjára, ami újabb ünnepelnivaló esemény, így aztán nincs időm lelki problémákkal lacafacázni. Minden rosszb...

Ez nem egy jó nap

Az államvizsgán nem a hetes tételt húztam, de még csak nem is az első hét tételből húztam, hanem szépen a tizenötöst, ami a Black Intellectualism. A feleletemnél két olyan kérdése volt a bizottságnak, amiről csak kamuzni volt esélyem, hármast is adtak a feleletre. A védésem négyes lett. Mondjuk mindenkié, ezt nem is értem. A szakdoga ötössel együtt négyest kaptam. Mivel a szigorlatok is számítanak a diploma jegyénél, ezért kicsit kezdek tartani tőle, hogy marhára nem mehetek doktorira, amitől állati ideges vagyok, és ma még fogok sírni is, ez már tuti. Majd akkor, ha már nem leszek olyan dühös, amilyen most vagyok. A németes szakdogám értékelése mindvégig ott volt, csak a másik titkárnőnél. Ehhez is gratulálok, hogy nem bírják egy helyen tárolni a rohadt papírokat, de még azt se tudja egyik titkárnő se, hogy a másiknál is lehetnek papírok. Egyébként négyes lett a szakdogám, amitől erős vágy támadt bennem, hogy összeverjem azt a tehetségest, aki felírta nekem etr-be az ötöst, hadd higgy...

Államvizsga és bírálat

Először nézzük az államvizsgát! Programozott tétel: 1.-7., leginkább 7. (alkotmánymódosítások, kenem-vágom) Kihúzott tétel: 15., Black Intellectualism Védésnél feltett kérdések: a bírálatban megjelölt, valamint egy plusz kérdés, hogy miért a nőket vádolták mindig boszorkánysággal (teljesen korrekt kérdések, egy szavam nem lehet - szarkazmus nuku, kivételesen, és az opponensemre mindig jó szívvel fogok gondolni, akárcsak a konzulensemre: a két legjobb tanár a szakon, persze ez szubjektív megítélés) Felelet: hármas (nem tudom, miért, egy kérdésre nem tudtam válaszolni, viszont nem érzem, hogy az nagyon szorosan kapcsolódott a tételhez, és nem is mondott senki semmit, sőt, amikor megköszönték a feleletet, és megkérdeztem, Malcolm X-ről beszéljek-e még esetleg, azt mondták, nem kell, elég lesz ennyi, szóval passz) Védés: négyes (sosem fogjuk megtudni, mi az oka, de senki nem kapott ötöst erre a napirendi pontra) Összesen: négyes, mert ötös volt a szakdogám Összesített eredmény: hatan jelen...