Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december 16, 2017

Névnap, karácsony

Kép
Ezek még nem azok a képek. De majd azok is lesznek, idő kérdése. Szerdán volt a névnapom, valamint az első magyar-német kéttannyelvű első osztály tájékoztatója. Ez utóbbi azért lényeges, mert egyrészt tök nagy dolog, hogy kijárták a lehetőséget a magyar közösségnek, másrészt Tomit kérték, hogy írjon róla egy cikket, ezért elment rá. Én fél 7 után értem haza, úgy számoltam, hogy Tomi fél 8 és 8 között jön. Így is lett, és amint megérkezett, hatalmas kapkodásba kezdett. Engem megkért, hogy jöjjek be a szobába, és csukjam magamra az ajtót, aztán csak azt láttam, hogy néha beront, végigrohan a szobán, mint egy forgószél, aztán kirohan. Nagyon kíváncsi voltam, mire készül. Erre készült: Kaptam egy tortát, egy szép képeslapot, dekornak lufit, valamint két mozijegyet az aznap 20:45-kor kezdődő Daddy's Home 2-re. Az elsőt ő mutatta meg, tetszett, mindenképp érdekelt a második rész. Tomi úgy számolt, hogy 7 és fél 8 között ér haza, azért lett kicsit rohanós a készülődés, de pont ...