Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június 28, 2021

Költözünk

Van itt egy olyan szabály/törvény, hogy egy főnek 15 nm kell egy lakásban. Persze nem járnak senki nyakára ellenőrizni, hányan is laknak X nm-en, csak pl. ha egy pár 30 nm-en lakik, és bejelentik a cégnek, amelyiktől bérlik a lakást (ha pl. cégtől bérlik), hogy babát várnak, könnyen lehet az a válasz, hogy a baba születéséig költözzenek ki, mert három ember akkora helyen nem lakhat. A mi lakásunk 43 nm, két szoba van, a mi szobánk egyben a nappali is, Flóra szobája meg elég pici, 7 nm. Nézegettük, hogy be lehetne oda zsúfolni még egy gyereket, de azért nem nagyon szerettük volna így csinálni, mert akkor már tényleg lépni nem lehet odabent, valamint lehetett rá számítani, hogy ha szólunk a cégnek a babáról (márpedig úgy lenne tisztességes), akkor elküldenek. Ezért aztán jelentkeztünk önkormányzati lakásra. Ez úgy megy, hogy az ember kap egy "cetlit", amin áll egy dátum, a kiadó lakásoknál pedig szerepel, melyik dátum a legújabb, amivel még lehet jelentkezni. Mivel nekem több m...