LizaGazdija

Azt nem értem, miért éles lőszerrel kell rálőni, ha beesik hozzá valaki. (Amúgy hogy tud beesni hozzá valaki?) Az altatólövedéket nem pont arra találták ki, hogy ártalmatlanítsa az állatot, aki közben életben marad? Vagy nincs pillanatok alatt ható altatóanyag? Pedig van, Liza műtét előtti altatásai úgy működtek, hogy az egyik másodpercben betolták neki az anyagot, a másikban felborult és hortyogott. Ilyet nem lehet akkora adagban alkalmazni, ami egy gorillát is kiüt? Úgy sajnálom szegényt. Nem ő választotta, hogy ott élhessen az állatkertben, és a gyereket sem ő hívta, nem ő tehetett róla, hogy a gyerek beesett hozzá. Remélem, azért a felnőttek, akikkel a gyerek az állatkertben járt, most elég rosszul érzik magukat - több okuk is van rá.

Vannak helyzetek, amikor úgy érzem, abszolút nem tudok mit kezdeni azzal, ami történik. Mármint nem értem, mi történik. Persze, ha belegondolok, milyen volt ovisnak lenni, akkor azért megy az átélés, de elsőre mindig ledöbbenek ilyenkor. Például a szörnyrajzolós feladatnál, amikor az egyik kisfiú egy ponton zokogásban tör ki, hogy az övé nem szép, és ő nem tud szörnyet rajzolni. Én meg csak néztem elsőre, egyáltalán hogyan merülhetett fel benne, hogy a szörnynek szépnek kell lenni, hát könyörgöm, az egy szörny, minél rondább, annál jobb. Igyekeztem őt meggyőzni németül arról, hogy teljesen jó szörnyet rajzolt, plusz az óvónéni elmondta neki, hogy senki sem rajzol csúnyán, hanem mindenki úgy rajzol, ahogy akar/tud, és mindenki rajza egyformán jó. Ettől kicsit megnyugodott a kisfiú, de azért nem rajzolta tovább a szörnyet. Később elmeséltem neki a Pán Pétert, és akkor megint összebarátkoztunk. Ma az egyik kisfiú a többiekkel kórusban követelte, hogy megint legyen az elefántkörbeadogató...