Ez a mai nap kemény volt. Reggel 8 után valamivel befutottam az SZTK-ba, ahol megtaláltam a munkaegészségügyi vizsgálatot is, ahonnan fél perc alatt kipenderítettek, merthogy tüdőszűrés és bőrgyógyászati vizsgálat nélkül minek megyek oda. Mondtam, 30 év alatti vagyok, mivel a suliban azt az infót kaptam, hogy 30 év alatt nem kell tüdőszűrés. De. Kell. Sőt. Bőrgyógyászatra is kell menni. Kérjek bátran beutalót a háziorvosomtól. Ettől kicsit ideges lettem, mert arra számítottam, hogy ma már az alkalmassági papírommal felszerelkezve állítok be Margóhoz. És nem. Mondtam neki, mi van, eléggé meglepődött. Igen, én is. A suliban megkaptam a könyveket, amikből tanítani fogom a csoportokat. Közben már rájöttem, hogy ez valójában nem négy csoport, hanem öt, mert az egyik osztálynak mindkét felét tanítom, csak ez elsőre nem esett le. A könyvek összesen mintegy 20 kilót nyomnak, de tényleg, alig bírtam hazacipelni őket. Pedig csak azokat hoztam, amikből hétfőre készülnöm kell :D A suli maga egyel...