Megmondjam, mennyire hiányzott, hogy részt vehessek benne? Mint ablakos tótnak a hanyatt esés, pont annyira. Az van, hogy kaptam három újságot, aminek minden számát olvassam el adott időszakból, és írjak fel minden cikket, amiben említik a célszemélyt, valamint minden olyat, amit a célszemély írt. Ezt a Széchenyi Könyvtárban lehet megtenni, úgyhogy tegnap fel is másztam a hegyre, és eltöltöttem majdnem négy órát újságok átnyálazgatásával. Amikor kb. a felénél jártam, már erősen úgy éreztem, mindjárt sírok, de végül nem, és a végére is értem. Azt nem is kell mondanom, hogy a bejutás és az eligazodás megint elég kalandosra sikerült, úgyhogy most sem szerettem meg ezt a helyet, legyen bármilyen magas presztízsű hely. Megtanultam mikrofilmolvasót kezelni is, az se volt egy egyszerű menet, de végül csak megoldottam. A három újságból az egyik egy cserkészcsapaté, a másik egy gazdasági lap, a harmadik meg egy magát érdekvédőnek mondó propagandalap. Ez utóbbiban kemény dolgok vannak, megdöbben...