Séta monszun idején
Ez a hatalmas eső teljesen meglepetésként ért, még esernyő sem volt nálam. Ettől függetlenül elmentem sétálni délben Marcival, mert úgy állapodtunk meg, hogy igyekszünk legalább napi egy sétát átvállalni Tomival. (Egyébként a helyzeten hatalmasat javított az az esőkabátszerű dolog, amit Éva nénitől kaptam kölcsön, mert így nem áztam bőrig, sőt azok a részeim, amik a kabát alá kerültek, egyáltalán nem lettek vizesek.) Marci hatalmas mozgásigényű kutya, egyelőre kicsit neveletlen-rakoncátlan is, ezért lepett meg, amikor azt tapasztaltam, hogy nem húz, pedig szokott. Aztán rájöttem, hogy nyilvánvalóan izomláza van a keddi túrától. Azért sétáltunk egy órát, a Bakáts tér magasságában indultunk el a Duna-parton, elsétáltunk a Nemzeti Színházig, aztán hazamentünk. Nagyon érdekes élmény volt szakadó esőben sétálni, mégpedig azért, mert rajtunk kívül egy lélek sem volt sehol. Na jó, kivétel az a fiatal apuka, aki a kb. másfél éves, a homokozóban üldögélő kisfia mellett állt - ezt mondjuk nem is...