LizaGazdija

Mindig teljesen biztos voltam benne, hogy sosem fogom magam divatbemutatón találni (mármint közönségként, mert modellként nyilván nem). Aztán erre tessék, szombat délután mégis úgy alakult, hogy ott találtam magam. Tomi egyik húga modellkedik, és ez volt az első divatbemutatója. Divattervező szakos hallgatók vizsgamunkáit láttuk, ő négyet is bemutatott. Nagyon furcsa volt. Egyszer olvastam valahol, hogy a divatbemutatón szereplő ruháknak nem az a lényegük, hogy hordhatóak legyenek. De akkor mi? Mi lehet egy ruha lényege, ha nem a hordhatóság? Gondolom, erre az a válasz, hogy ez művészet, de ha művészet is, akkor is posztmodern, amivel én nem tudok mit kezdeni. A bemutatott ruháknak úgy húsz százalékáról tudom elképzelni, hogy valaha is felvegye valaki a divatbemutatón kívül, és kb. hármat láttam a több százból, amit felvennék, bár én nem vagyok mérvadó, mert nem szeretem a fura ruhákat. Voltak polgárpukkasztó darabok, egy részük zavart (pl. egy olyan felső, aminek az egyik fele mell

Amikor a tanfolyami alkalom végén, visszajelzés gyakorlása közben azon kapod magad, hogy az egyik csoporttársad már az oktató személyiségét elemezgeti és kritizálja, akkor tudod, hogy valami nagyon félrement. Érdekes, a CELTA-n valahogy egyértelműbben meg tudták fogalmazni az oktatók, mi a feladat: kiemelsz valamit (vagy több valamit), ami tök jó volt, aztán a negatívumot úgy vezeted be: "ha ezt és ezt inkább így csinálnád, az szerintem hasznosabb/jobb/követhetőbb lenne." Az oktató/hallgató személyisége szóba sem kerül. Már csak azért sem, mert nem tehet róla. Teljesen lefagytam, mondjuk az oktató is, de igyekzett jó képet vágni a dologhoz, megköszönte a kritikát. És mit kezd vele? Amikor sejted, hogy a kritikai megjegyzéseddel konkrétan semmit sem lehet kezdeni, akkor tudod, hogy a kritikád nem konstruktív.