Pörgök
Nagyon keveset aludtam. Éjfélkor feküdtem, legalább 1-ig forgolódtam, 6:20-kor keltem. Elmentem tanítani, aztán rohantam a nyelvsuliba, közben még Anitával is összefutottam, aki csoporttárs, és ennek nagyon örültem, aztán leadtam az összes leadandómat, könnyű is már a kis lelkem, hogy semmi hivatalos papír nincs nálam, ami egyszeri és megismételhetetlen, mint amilyen a modulzáró dolgozat. A nyelvsuliba menet végére értem az új Alice-nek, és fenntartom, hogy a film sokkal élvezetesebb, viszont sok olyan plusz infó van a könyvben, ami a filmből nem derült ki (főként a szereplők belső viharai és gondolatai terén). Ezek után rohantam haza, 10-re már itthon is voltam. Mivel megsültem már reggel 10-kor (ezt utálom a nyárban), átvettem a nadrágomat meg letettem a farmeringet, plusz itt hagytam a szatyromat is, mert azt aztán akarta cipelni egész nap a fene. Aztán magamhoz vettem az Animal Farmot, hiszen mondtam, hogy a szépirodalom egy időre elfelejtve (kac-kac), majd berobogtam a suliba. Bla...