Tegnap kicsit mélypont volt
- Az órámat teljesen lehúzta az oktató, és a kritikák felét nem éreztem jogosnak, mert olyanokat mondott, hogy ezt csináltam meg azt csináltam, amiket egyszerűen nem csináltam. És ez már nem az első eset, hogy jogtalan kritikát kapok, úgyhogy majd ma szólok neki, hogy ebben és ebben téved, ez nem úgy történt az órán. (Pl. nem mondtam meg, mennyi idejük van a feladatra - konkrétan azt mondtam, "you have two minutes", majd mértem az időt. - Nem egy nagy dolog alapvetően, de ha lehúz érte a kritikában, akkor igen.) Ellenben nem jelenik meg pozitívumként, hogy két perc alatt megtanultam 11 új diák nevét, és végig a nevükön tudtam szólítani őket, miközben volt, akinek ez nem ment (ami nyilván nem meglepő, csak úgy gondolom, esetleg ezt meg lehetne dicsérni, ha már). - Ezért aztán nagyon megörültem neki, hogy mindjárt oktatócsere lesz, és visszakapjuk az eredeti oktatónkat, akitől egyébként nagyon ideges voltam az első két napon a tanfolyam legelején. - Valamint megint visszaeste...