LizaGazdija

Alapvetően nem szoktam pénzt költeni csak magamra, de most úgy döntöttem, hogy megteszem. Most sem kell annyira rettenetesen durvára gondolni, de két olyan dolgot is megvettem, amire nagyon régen vágytam már. Az egyik Laura Ingalls Wilder önéletrajza. Sokáig csak azt lehetett tudni, hogy a '30-as években egy kötetben megírta a gyerekkora történetét 2-től 18 éves koráig, de a kiadóknak nem kellett, mert olyan nem gyerekeknek való események is említésre kerültem, mint például a kisöccse halála. Ő alapvetően nem gyerekeknek akart írni, hanem memoárt, de a kiadók úgy érezték, az 1870-es, '80-as évek világa kicsiknek való sztori. Laura magától elfogadta volna, hogy akkor ez nem jött össze, de volt neki egy újságíró lánya, aki addig győzködte, hogy dolgozza át a memoárját, míg végül nekilátott, és megírta ugyanazt a sztorit nyolc kötetben, gyerekeknek címezve, nekik való nyelvezettel. (A kilencediket, ami a házassága első négy évéről szól, később írta, a férje halála után, és csak po

az, hogy soha többet nem vállalok el egész hétre helyettesítést. Ez kegyetlen. Semmire nincs idő, hajnalban kelek, későn érek haza, közben alig valami kis szünet, és állandóan szerepelni kell. Nem, ebből max. három nap egymás után innentől kezdve.

Mára az asszisztens fénymásolóját lecserélték, de az újat még nem üzemelték be, mi pedig továbbra sem kaptunk tonert a sajátunkba :D Most két emelet és két projekt használ egy darab gépet (ez úgy sacc per kábé egy nap olyan 30 oktató 30 csoporttal), szóval gondolom, holnapra az is lehal. Plusz az ebédszünetem jó része helyett értekezleten voltam, ahol megint sikerült úgy tűnni, mintha én lennék a társaság legostobább tagja, ezt úgy, hogy én magam nem tettem érte semmit. Sebaj, túléltem, és ezen a napon is túl vagyunk, szóval már csak két ilyen, de akkor már lesz ebédszünetem is.

Pardon, ezt már mondtam.* Na szóval. Egész héten helyettesítek, reggel 8-tól este fél 6-ig vagyok bent. Mivel negyed 7-re érek haza, gyakorlatilag elmegy az egész nap, ami nekem szokatlan. Persze akkor is elmegy az egész nap, ha délelőtt itthon fordítok, de akkor más érzés, kevésbé stresszes. Amúgy nem akarok úgy tenni, mintha valami nagy tettet hajtanék végre, mert egyrészt egy csomó ember minden munkanapján többet van a munkahelyén ennél, másrészt meg nálunk sem ritka, hogy valaki bevállal egy-két ilyen hetet, csak én hagytam ki eddig. Azért napi 8 órát letanítani durva, plusz másfél óra rohangálás meg készülődés meg fénymásolás. Irtó fárasztó, látszik is már, hogy péntekre nem sok agyam marad majd. De nem is ez a lényeg, hanem a ma délelőtt. Már reggel úgy nyitottunk, hogy kifogyott a toner a fénymásolónkból, ezért nem fénymásolt, meg sem moccant, és ez maradt is estig. Már reggel szóltak az illetékesnek, aki közölte, hogy most nincs toner, majd ha lesz, akkor kapunk. Höhö. A

Most tudtam meg, hogy idén jelöltek a HUBBY Az Év Gyerekkönyve-díjára fordító kategóriában. A szüleim bukkantak az infóra, én teljesen lemaradtam róla. A Könyvhéten volt az eredményhirdetés és a díjátadó, és nem én nyertem a kategóriában, viszont így is óriási sikerélmény, hogy rákerültem a shortlistre :O

Nem tudom, hol találtam ilyen férjet. Tudja, hogy nem szeretem a vallásos dolgokat, és egy darabig úgy gondoltam, a családja kedvéért majd részt veszek bennük*, de aztán nem éreztem jól magam, amikor így tettem. Most esküvőn voltunk, ahol a násznép csak a templomi esküvőre volt hivatalos, a polgárira nem. Tomi első szava az volt, amikor ez kiderült, hogy akkor én a szertartás idejére maradjak otthon náluk, és a buli előtt értem jön. De mondtam, hogy azért ha meghívnak az esküvőjükre, bunkóság nem elmenni. Ha mindkettőre hívtak volna, az más, de így, hogy csak a templomira... Tomi eléggé csóválta a fejét, hogy elmentem, és hiába ajánlgatta, nem maradtam kint a kocsiban, mert nyilván nekik ez az esküvőjük esküvő része, és nem illett volna úgy odamenni a vacsorára, hogy a templomban nem voltam. (Utóbb kiderült, hogy ezt a násznép kb. fele nem így gondolta, de hát én meg igen.) Szóval bementünk, de az oldalajtó mellé ültünk, hogy ki tudjak menni, ha úgy alakul. Én sejtettem, hogy nem fogok

amikor már mindenki kiírta hússzor a Facebookra, hogy a Despacito mondjon le, én meg még egyszer sem hallottam (azóta meghallgattam, nekem semmi különös), meg amikor egy csomó ismerősöm egy olyan bokszmeccsen izgul, amelyiknek egyik részvevőjét sem ismerem, de annyira nem, hogy a nevüket sem hallottam még soha. Nem tudom eldönteni, hogy ez akkor most előny, hátrány vagy semleges.

Nem tudom, mi ennek az oka, de képtelen vagyok feltenni ide a könyvértékeléseimet, pedig mindig olvasok valamit, és mindenről írok. A Molyon. Onnan át kellene ide másolni, és ez sem sikerül. Mindenesetre pénteken vettem egy osztrák krimit a pályaudvaron, az a címe, hogy Die Prater-Morde. Mint kiderült, annyira friss, hogy július közepén jelent meg. Amúgy egy sorozat hetedik kötete, de ez semmiben sem zavar, korábbi részekre csak egy-egy mondat erejéig történik utalás, és akkor sincs spoiler. No de. Ez a könyv elgondolkodtatott. Amikor krimit kezdtem olvasni, klasszikusokkal indítottam, mint Sherlock Holmes, Poirot és Gaston Leroux (tudom, hogy ez utóbbi nem detektív, hanem író, de nem emlékszem, ki volt a Sárga szoba titka főszereplője). Ezek a történetek úgy épülnek fel, hogy először történik egy gyilkosság (vagy kísérlet), aztán színre lép a detektív, és mindenféle nyomok meg a zseniális logikája segítségével kinyomozza, ki volt a tettes, és mi volt az indíték. Ezek a könyvek nem n

Tominak szabadnap volt, nekem munkaszüneti nap, úgyhogy jól megpakoltuk programmal. Közössel. A görög étteremről nincs kép, túlságosan lekötött az evés. Strauss egykori lakásában karikatúra Straussról, akinek a neve többek között struccot is jelent. Strauss hegedűje. Saját kezű kottája. Felmentünk a Donauturmba, ahonnan gyönyörű a kilátás, plusz forog a kávézó, szóval ha az ember eltölt egy negyed órát, a teljes körpanorámát megtekintheti úgy, hogy egyszer sem kell felállnia. Végül csónakáztunk is egyet. Majdnem hajótöröttek lettünk, de Tomi hős, és megoldotta a problémát, így végül mégsem. Amúgy nem a mi hibánk volt, csak túl sok hínár meg egyéb izé úszik a víz színén.

Az a témakör, amiről röviden írtam a nyaralós posztokban, csak nem ismertem ennyire részletesen a sztorit. Pedig érdekes/vicces. Szóval a királyság intézménye Görögországban és a népszavazás erre .

igen furán intézi a rendkívüli helyzeteket. Az egy dolog, hogy ha lehal alattad a metró, biztosra veheted, hogy nem lesz pótlóbusz, hanem keress alternatív útvonalat, de ma még érdekesebbet húztak. Mentem dolgozni, vártam a metrót, ki is volt írva, hogy 4 perc múlva jön. Aztán az, hogy 2 perc múlva. Aztán megjött. A tömeg egy emberként előrébb lépett, viszont a metró csak úgy végighasított a megállón, de nem állt meg, pedig utasok is voltak rajta, akik nem vágtak meglepett fejet, amiért ebben a forgalnas csomópontban nem álltak meg, szóval ők kaptak infót. Néztem a kijelzőt, addigra kiírták rá, hogy ez a megálló kimarad. De nem mondtak be semmit, a netre se írtak ki semmit. Nem bántam volna, ha legalább megtippelik, hogy akkor ez most öt percig vagy fél óráig tart, vagy bemondják, mi történik. Csak annyit láttam, hogy a másik irányba haladó metró benn áll, rendőrök sétálnak végig mellette, és néha bemondták, hogy abban az irányban rendszertelenül jár a metró, majd a mi oldalunkon meg

Minden évben viszonylag sokan meghalnak náluk azért, mert bemennek a tengerbe olyankor, amikor nem kellene, pl. túl nagyok a hullámok. Aztán fura dolgok is történnek, például tavaly eltűnt egy német tini, először csak a hátizsákját találták meg a papírjaival meg a telefonjával, és szemtanúk azt mondták, utoljára bringázni látták Dingli környékén. Később meglett a bringa meg ő is, sajnos már csak holtan, de az azóta sem derült ki, mi történt vele, csak annyit lehet tudni, hogy nem a tengerből került elő. Pár napja eltűnt egy máltai meg egy külföldi srác (ez azért lepett meg, mert az ilyen esetek a külföldieket szokták érinteni, talán a három év alatt, amióta követem a máltai híreket, még nem is hallottam olyan máltairól, aki tengerbe fulladt), a hátizsákjuk a papírjaikkal meg a telefonjaikkal előkerült, és szemtanúk azt mondták, utoljára bringázni látták őket, aztán meglett a bringájuk is. Ez azért eléggé hátborzongató volt, elképzelem, mit éreztek a szülők (a máltai srác szülei tuti,

Ha minden igaz, hat éve ígértem meg magamnak, hogy a Fővárosi Nagycirkusz minden műsorát megnézem legalább egyszer, és ezt azóta is tartom. Elvileg egy maradt ki, amikor Máltán voltam, de több nem. Tegnap is részben azért mentem Pestre, hogy megnézzem az éppen aktuális műsort. Az a különlegessége, hogy szinte minden korcsolyával a lábon történik, miután a porond helyét egy mini jégpálya vette át. A jelek szerint ezt a számomra legalábbis új megközelítést eddig főként orosz és ukrán cirkuszművészek próbálták ki, ami igazából nem meglepő. Nagyon izgalmas, hogy mindent megcsinálnak, amit egyébként szoktak egy cirkuszi előadáson, csak mindent a jégen, korcsolyával.   Azt a trendet nem egészen értem, amikor két artista van a porondon, és mindkettő egymástól függetlenül csinál két tök eltérő mutatványt, mert elvonják egymásról a figyelmet, és mivel próbálom mindkettőt követni, lényegében mindkettőről lemaradok. Remélem, erre nem sokan szoknak rá, szerintem elég zavaró. Azért van remény,

milyen gyorsan átcsaphat valakinek az élete boldogságból iszonyatba. Fiatalon férjhez megy, születik két gyereke, kívülről nézve minden oké. Aztán pár évvel később elválik, ami már eleve nagyon megviselheti az embert, majd nem telik el egy év, és néhány hét leforgása alatt meghal az édesanyja, akivel nagyon közel álltak egymáshoz. (És akkor azt meg sem említettük, mennyire durva, hogy ennyire gyorsan és hirtelen véget tud érni az élet.) Annyira sajnálom, rettenetes lehet ez most neki. Kemény lehet ebből felállni, gondolom, az tud benne segíteni (majd egyszer), hogy ott van neki az édesapja meg a két gyereke.

Tegnap busszal mentem haza Pestre. A kiírt indulás után egy perccel még Erdbergen álltunk, én már olvastam. Egyszer csak megütötte a fülemet a következő mondat: "Pofám leszakad." Felkaptam a fejem, egy pillanattal később pedig eljutott a tudatomig az előző is: "(dühös vihogás) És nincs két hely egymás mellett. Nem hiszem el." Egy akkor felszállt fiatal pár női tagja hisztizett be emígyen. Ekkor azonnal biztossá is vált, hogy nem fogok átülni más mellé, hogy ők egymás mellett ülhessenek. A csaj még pattogott tovább, hogy milyen pofátlan mindenki, majd a következő konklúzióhoz érkezett: "Hát, igen, az emberi önzés határtalan." Majd nagy durcázva ledobta magát mellém. Két megjegyzés: 1. Nem értem, mitől önzés, hogy az ember egy 3 órás utat igyekszik nem idegen mellett ülve tölteni, ha egyedül van, hanem inkább üres duplaülésre csap le, és bízik abban, hogy nem lesz tele a busz, nem kap "padtársat". De ez egy sima BKV járművön is így szokott len

hogy mostantól a helyettesítős, ezért reggeltől estig tartó munkanapokon a főtt kaja mellé bedobom az evőeszközt is, amikor tegnap megláttam, hogy egy számomra eddig ismeretlen férfi kolléga hideg vízzel, kézzel elmossa a villát, amivel evett, és beteszi a tiszták közé. (Miután kiment, fogtam a villát, és betettem a mosogatógépbe.)

Utolsó bejegyzésemhez érkeztünk. Nagyon szép nyaralás volt, összességében abban maradtunk Tomival, hogy még visszamegyünk, lehetőleg egy másik évszakban, mondjuk tavasszal, de feltehetőleg nem fogunk arra jutni, hogy oda szeretnénk költözni. Ahhoz túlságosan zsúfolt, forró és koszos a város. Mitropolisz Katedrális. Ez Athén székesegyháza, és bár a vallás maga nem érdekel, viszont kicsit taszít, a különböző vallások és felekezetek templomai érdekelnek, ezért vettem rá Tomit, hogy nézzünk be. Nagyon szép templom. Ez volt a kedvenc részletem. Ennek a nevét nem tudom, de évszázadok óta áll itt, majd köré ill. fölé épült egy menő szálloda. Elképesztő. Tomi nem akarta elhinni, hogy ez most is templomként működik, úgyhogy bekukkantott, és kiderült, hogy de, teljesen templom. Egyébként nekem nagyon érdekes volt látni itt és más templomok környékén is, hogy reggel, munkába menet öltönyös, aktatáskás emberek beugranak, eltöltenek bent öt percet, aztán jönnek ki, mennek dolgukra.