Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február 25, 2022

Flóra mondásai

Amíg oviban volt, kipakoltunk az ajtó mellé nem kevés cuccot, hogy Tomi kivigye a raktárba kocsival, ezért kicsit ziláltan nézett ki az előszoba. Flóra hazajött, az ajtóban megtorpant, meglepetten körülnézett, majd azt kérdezte: - Mi ez a kupkeráj? Bújócskáztunk, percek óta keresett, de nem talált. Egyszer csak megszólalt: - Jó messzire elbújtál, anya! Reggel éppen próbáltam magamhoz térni, amikor a gyerek megjelent a kezében egy már félig megevett Balaton szelettel. Elmajszolta a másik felét is, majd mondta, fáj a hasa. Mondtam, persze, mert reggeli helyett betolt egy Balaton szeletet. Ezek után összefoglalta a történéseket: - Odatoltam a hűtőhöz a széket, nem az instabilt, kinyitottam a hűtőt, kivettem és betoltam egy Balaton szelet. Induláshoz készülődtünk, levette a kabátját a gyerekfogasról, ami ettől lejött a szögről, amin lóg, de ő visszatette, ami azelőtt még sosem sikerült neki. Kiabált: - Anya! Vissza tudtam tenni egyedül! Már mindent tudok! Ezen felnevettem, és kérdeztem: - ...