Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január 6, 2017

Hétfőn már suli

Mivel a kollégám, aki helyettesített, három-négy nap alatt sem válaszolt arra, meddig jutott a csoportommal karácsony előtt, amikor én szabadságon voltam, nagy nehezen megtaláltam a rendszerben a haladási naplót. (Ha nem lennék szabadságon három hete, akkor ez könnyebben ment volna, de ennyi idő alatt elfelejtettem, hol kell keresni, mert amúgy nem szoktam nézegetni, hiszen úgyis tudom, mit írtam bele.) Kicsit elfogott a pánik. Semmi nem történt meg abból, amit felírtam a kis listámra azzal a kéréssel, hogy ennek kellene történnie. Semmi a világon. Tehát eltelt a tanfolyam ötödik hete úgy, hogy nem haladt a csoport. Három hetünk van felkészülni a vizsgára, és ez nem lesz elég. Még nem döntöttem el, sírjak-e. Kétféle tanulságot tudok levonni: 1. Soha többet nem megyek szabadságra. 2. Innentől kezdve elengedem a dolgot, és nem fog izgatni, felkészülnek-e a csoportjaim a vizsgára. Nem tudom, melyik lenne a jobb megoldás. Kicsit kiakadtam, ja.