Bejegyzések
Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július 12, 2011
15 év, 6 hónap, 17 nap
- Link lekérése
- X
- Más alkalmazások
Ennyi időt töltöttünk együtt Lizával, mielőtt ma reggel 3/4 10-kor meghalt. Szépen megvárta anyut, ahogy kértük, de már nehéz volt neki a vége: nehezen kapott levegőt, nehezen állt fel, nem volt hajlandó sétálni, álmában is bepisilt, és valami volt a szájával is, mert hiába tűnt úgy, hogy jól megrágta, lenyelte a kaját, a fele percek múlva mégis kiesett a szájából. Szombat este mondtuk neki, hogy életében utoljára alszik itthon, és vagy ezért, vagy másért, de alig tudott aludni valamit. Vasárnap nekem családi összejövetelre kellett mennem, ami nagyon rosszul jött ki, hogy pont most volt, de azzal vigasztaltam magam, hogy előtte két hétig viszont el sem mozdultam Liza mellől, csak összesen négy órára, biztos megérti ezt. Reggelire melegszendvicset kapott, aztán elköszöntünk, és ők itthon maradtak Tomival. 2-kor akartunk hazaindulni Ráckevéről, de nem sikerült, csak 4-kor, ami nagyon feszélyezett, mert hiába mondta anyu nagybátyja, hogy felesleges búcsúzkodni meg Lizával lenni az utolsó ...