LizaGazdija

1. Kitántorogtam a konyhába fél 11 körül, hogy megcsináljam a rakott kelt, amit kb. két hete kívánok, és közben arra gondoltam, mennyire tudnám most értékelni, ha a délutáni tanítvány, aki ráadásul 120 percre jár, írna egy sms-t, hogy nem tud jönni. A következő pillanatban érkezett az sms, hogy nem tud jönni. Minden kívánságom így teljesüljön, a hasznosak is :) 2. A rakott kel egészen jól sikerült, csak kicsit alternatív lett. Most azt képzeljétek el, hogy kifelejtettem belőle a rizst, és ez csak akkor jutott eszembe, amikor már megebédeltem!!! Nem tudom, hogy pihenésre vagy lobotómiára van-e szükségem :) 3. Elhatároztam magamat: péntek este minden feladatomat megcsinálom, amit jövő hétre meg kell, és szombaton ágyban fekvő beteget fogok játszani, és aludni fogok meg filmeket nézni meg olvasni. Hátha megenyhül a szervezetem, és nem szúr ki velem azzal, hogy hozzám vág egy csúnya szövődményt, amiért két hete betegen mászkálok, és nem lazítok kicsit se. Na jó, egész nap azért nem fek

(Ismét csalás: nagyrészt molyos értékelés következik.) Üzenet azoknak, akik szeretik a telet, és azoknak, akik nem. Szokásos módon kicsit lehangoló, de úgy tudnám megfogalmazni, mit érzek Jansson könyveinek olvasása közben, hogy „kellemes szomorúság”. Megmagyarázni nem tudom, ez pontosan mit jelent. Mumin életében először télen ébred fel a téli álomból, és a szerettei nélkül kell eltöltenie a tavaszig fennmaradó időt, mert ők nagyon mélyen alszanak. Sokat lát, sokat tapasztal, és a történet végére kicsit más Mumin lesz, mint az elején volt. Az egyik kedvenc szereplőm Muminmama, aki annyira csodálatos anya, hogy még mély álmából fel nem riadva is tud válaszolgatni a gyereke kérdéseire. A tökéletes anya szobrát biztosan róla mintáznák :) Már ha nem az én anyukámról, természetesen. A másik kedvencem továbbra is Little My, magyarul talán Pöttöm. Annyira jókat mond, annyira ül minden szava. Aki meghalt, az meghalt (még akkor is, ha nem ;) ), nyáron tényleg jól lehetett fürdeni a ten

Nem tudom, miért kell tönkretenni azt, ami működik (dehogynem, pénzért), de azért szabadjon megjegyeznem, hogy a Neptun konkrétan egy használhatatlan f*s. Az etr-nek is voltak hibái, gyakran küldtem el a pokolba, de legalább el lehetett rajta igazodni, engedte meghirdetni a tárgyakat, sőt engedett utólagos korrekciót az oktatóknak, amennyiben valamely kevésbé sikeres diák elszúrt valamit. A Neptun nem enged semmit. A tárgyak felét csellel fogja felvenni helyünk az ügyintézőnk, mert a Neptun nem engedte őket meghirdetni. Az eddigi 5 félév alatt felvett és elvégzett tárgyaim kódjait összekutyulta, kb. fél órámba telt, mire kiderítettem, mi az isten történt, és felfedeztem, hogy nemcsak kódokat cserélgetett itt-ott egymás között, de egy kódot konkrétan kidobott a kukába, és kicserélte egy másikra, ami megint csak rendesen megszívat most engem. Utálom a Neptunt. Most érzem azt, hogy ehhez már nem vagyok elég fiatal. Az alapképzésben is hisztiztem volna miatta, persze, de el tudtam volna

Nem tudom, vajon a betegség, a fáradtság, mindkettő vagy egyik sem az oka annak, hogy nehezen kezelem az új családnál fennálló helyzetet, miszerint nemcsak hogy anyuka nem tud angolul, de (egyelőre) a gyerekek sem. Nem lehet velük beszélgetni, mert nem értik, amit mondok, bár feladatlapokat ki tudnak tölteni. Annyira nem értik, mit mondok, hogy ma határozottan állították, Dél-Koreában nincsenek nemzeti ünnepek, munkaszüneti napok . Mondtam, nemzeti ünnepek minden országban vannak, igyekeztem körülírni, mi az, hogy nemzeti ünnep, de nem értették. Azt a kérdést sem értették, mit reggeliztek. Ez nekem iszonyú fárasztó. Persze tudom, hogy nem tehetnek róla, hogy nem tudnak angolul, és azért fognak brit iskolába járni, hogy megtanuljanak, ezt sűrűn mondogatom is magamban, csak úgy érzem, nehezen fogom kibekkelni azt az időt, ami hátra van addig, hogy kommunikálni lehessen velük. Mondjuk a komfortérzetemet az sem növelte ma, hogy a lakásban kb. 30 fokra csavarták fel a termosztátot, minek kö

Igen, megint másokról fogok írni. De közben szégyellem magam, ha ez menti a helyzetet. Van két lány, akik pár hete kezdtek lejárni, és megtetszett nekik K. órája. Vagy K., ki tudja. Juuuj, de gonosz vagyok! Egyszer voltak bent stepen, azon kiborultak, azóta nem jöttek be, csak az utána lévő alakformálóra. De ettől még ott vannak a step kezdetekor. Egyikük végig az ajtóban ül, és minket néz. A másik szintén, de közben néha elmegy kicsit valamelyik gépre. Olyan kevés ideig szokott távol lenni, hogy ma néztem az órát, mennyi időt tölt mozgással, mennyit pihenéssel. Három perc biciklizésre öt percet ült. Felmerült bennem a kérdés, hogy ennek mi értelme lehet, de aztán úgy döntöttem, nem az én dolgom, nem az én bajom. Az viszont zavart, hogy miközben ott üldögéltek, bámulták az egyik lányt, és röhögtek rajta, meg sutyorogtak, hogy milyen hülyén mozog. Kész, agyam eldobom. Ahhoz nem elég bátor, hogy bejöjjön az órára, de azért a pálya széléről röhögni, az megy neki. Különösen úgy volt ez