LizaGazdija

Lehet, hogy lesz ilyenem. Nem most, mert amit találtam, az azért drága most nekünk (ha azt veszem, hogy ez csak egy karkötő), és van három charm, ami nincs is abban a boltban, pedig ha már charm bracelet, akkor kéne rá. Azért összeállítottam egy rendelést, hogy print screen használatával ide tudjam másolni (és még az oldal címe is látszik, ha valaki kedvet kapna): Ami nincs rajta: egy könyv, egy sellő, anyu. Jó, anyut azért rátettem, ott a bak, de az nem teljesen felelne meg. Sellő helyett esetleg ki tudnék békülni egy delfinnel, ugyanazt jelentené, de a sellő jobb. Minden egyéb ott van, amit rajta akarnék tudni. Azt hiszem. Nem látszik a képen, de ez már 4500 Ft. Nem nehéz elszállni vele, mert egy-egy kis charm 500 Ft ebben a boltban. Arra gondoltam, hétfőn elmegyek a közeli gyöngyboltba, és megnézem az ő kis medáljaikat, amik darabonként 100 Ft-ba kerülnek, hátha azzal jobban járok :) Valaki úgy értelmezte ezt a szóösszetételt, hogy charm bracelet, hogy olyan karkötő, amin sok elbűvö

Matyi kapta, én meg végiglapoztam a délutáni lazulás ideje alatt. Benne volt a Sárga csikó is: Egyszer, amikor négy év körül voltunk, a legrégibb barátnőmmel láttunk egy videót róla, amikor még kicsi volt. (Ez már önmagában is vicces, mert négyévesen az ember még mindig nagyon kicsi.) Még a kispesti lakásukban készült, amit én személy szerint nagyon szerettem. Ő üldögélt az egyik helyiségben, és a sárga csikót énekelte nagy komolyan. “Sájjga csiiiiikóóóó, csengő jjjajta… huzsedáááájji, huzsedom.” Ezt a dalt ekkor hallottam először, otthon sosem énekelte nekem anyu, nálunk más dalok mentek (pl. a Brumm, brumm, Brúnó, mókás medve, van-e neki éppen táncos kedve – ezt nagyon szerettem). Viszont a videó után örökre megjegyeztem, igaz, csak akkora részét, amennyit fentebb jeleztem. Azt hiszem, az döbbentett meg a dologban, hogy azt hittem, minden anyuka ugyanazokat a gyerekdalokat énekli a gyerekének, és akkor derült ki, hogy ez nem így van. Mindenesetre máig mosolygok, ha eszembe jut ez a j

Valamelyik nap álltam a Blahán, vártam a villamost. Ott járkált egy nő, ölében egy édes kiskutya. Próbáltam kikerülni, mert tudtam, hiába minden józan megfontolás, adni fogok neki pénzt, ha kér. Persze lecsapott rám. “Tejre gyűjtök a kiskutyának, adjon má’ egy kis aprót. Neki kell tejre.” Nagyon megharagudtam rá hirtelen. Nyilvánvaló volt, hogy hazudik, hogy tojik ő a kiskutya fejére, ahogy elfordulok, talán még belé is rúg kettőt. Nem tudom megmondani, miből volt annyira egyértelmű, de az volt. Arról nem beszélve, hogy két típusú koldustól tudok szinte dührohamot kapni: attól, amelyik gyerekkel koldul, és attól, amelyik kutyával. Mindkettő tisztességtelen módon az érzelmeimre apellál, érzelmi alapon próbál zsarolni. Nekik soha nem is adok. Egy kivétel volt eddig, az a nő, aki a kislányával jött oda, de valahogy nem tolta előtérbe, szép csendesen elmondta, hogy éhesek, és ha adnék pénzt, nem sokat, ötven forintot, akkor tudna venni zsömlét. Lehet, hogy ő is hazudott, de nála nem érezte

A gépen, mert mindenkinek egyszerűbb, ha csatolt fájlként kapom a rám bízott könyveket. Ezt most olvastam (a könyv címe Dharma Road): “Of course, diet and exercise are only a small part of the Buddha’s way, but they are important. It’s hard to accomplish much spiritual development in a diabetic coma.” :D

Ez volt a tizedik Szabó Magda-könyv, amit elolvastam. Felénél vagyok a tervnek. Még van kilenc itthon, egy anyunál, és akkor végére érek az életműnek, már ami a regényeit illeti. Az elején, az első néhány fejezet után azt hittem, lesz majd valami cselekmény. Az első néhány fejezet címe ilyesmi: Szüleim, Helyszínek, Önarckép. Azt gondoltam, bemutatja a legfontosabb szereplőket és helyszíneket, majd belecsapunk a lecsóba, jön a történet. Aztán a negyedik-ötödik fejezet táján rájöttem, hogy nem lesz egy összefüggő cselekmény: a címadó kulcsszavakhoz kötődő egy-egy emlékképet fogok megismerni minden fejezetben Szabó Magda gyerekkorából. Ez a koncepció is tetszett, csak váratlanul ért a Katalin utca után, ami viszont hagyományos értelemben vett regény. Olvastam egy fórumon Az ajtó elolvasása után, hogy ha Szabó Magda valóban olyan gyerek volt, amilyennek az Ókútban ábrázolja magát, undok kis béka lehetett. Kicsit féltem is ettől, de feleslegesen. Olvasás közben megértettem, miért írta az a

Minden nap felébredek egyszer-kétszer fél 6 és 7 között. Akkor is, amikor 10-ig alhatnék. Csütörtökön is, ma is. Csütörtökön 6 óra 5 perckor néztem rá a telefonomra, még mondtam is Tominak, basszus, lefeküdtem úgy, hogy nem állítottam be az órát 6:50-re, pedig ma péntek van. (Aztán mikor szólt, hogy még csak csütörtök, kapcsolhattam ki a frissen beállított ébresztőt.) Csak aznap nem ébredtem fel egyszer sem kora reggel, amikor 8-ra tanítani kellett volna menni. Ez milyen kedves, nem?