Ma is dolgoztam
Reggel jó volt, az ovisok cukik, ráadásul szülinapoztak, és engem is meghívtak a bulira. Az egyik kislány lett hároméves, az óvónő szerint "már majdnem olyan öreg vagy, mint egy nagymama" :) Csak úgy sugárzott a kislány kis arca, amikor megköszöntem neki a meghívást meg a tortát, és boldog szülinapot kívántam. Az óvónő amúgy egy csomó dolgot mondott még a kislánynak/-ról, pl. elmondta, hogy már egy ideje ott van az oviban, és szépen, egyedül végigcsinálja a napot, mennyire ügyes - ekkor is fülig ért a kislány szája. Énekeltek neki, aztán gyújtottak gyertyát, aztán volt tortára való tűzijáték is, meg később egyéb mulatságok is következtek, de azokból én már kimaradtam, mert haza kellett jönnöm. Egy furcsaság volt ebben az egészben - a gyerekek két asztalnál ülnek ilyenkor, az egyik az ünnepelt asztala, a másik meg nem, és az ünnepelt nevezi meg azokat, akik odaülhetnek az ő asztalához. Nem tudom, ez mennyire jó dolog, de úgy érzem, annyira azért nem. Odafelé kénytelen voltam...