LizaGazdija

Egy dologban voltam biztos: nem fogok itthon üldögélni egyedül május 1-jén*. Két barátnőmet kérdeztem meg, nem akarja-e velem tölteni ezt a napot, egyikük nem ért rá, másikuk nem is írt vissza, amiből arra következtettem, hogy akkor ő sem ér rá. Mást már nem kérdeztem meg, mert attól fogva, hogy felmerült bennem, lehet, hogy egyedül leszek, rájöttem, hogy én egyedül akarok lenni. Elhatároztam, hogy jól fogom érezni magam, és semmi nem állhat a jókedvem útjába. Ezek után már csak az volt a kérdés, mit csináljak. Több ötletem volt: kimehetek a Vidámparkba, kimehetek a Palatinusra, vagy csak kifekhetek a Millenárisra olvasni. Ezek közül még egyiket sem csináltam egyedül soha, bár lehet, hogy a Millenárison napoztam már magamban, de nem vagyok biztos benne. Mindenesetre ez utóbbi tűnt a legsótlanabb gondolatnak, ezért gyorsan ki is ejtettem, és kettő között vacilláltam. Tulajdonképpen a Facebook döntött helyettem, pontosabban a Cirkusz adatlapja. Tudni kell rólam, hogy két olyan hely va

Tegnap este végül tényleg a torna mellett döntöttem. Jillian Michaels 30 Day Shredjét szedtem elő, és mindjárt a kettes szinttel nyitottam, gondoltam, az elmúlt több, mint egy év heti kétszer 120 perces edzése csak adott annyi állóképességet, hogy végig tudjam csinálni helyből. És tényleg. Nem mondom, hogy nem kapkodtam levegő után a vége felé, azt sem, hogy nem izzadtam, mint a ló, és azt sem, hogy nem fáradtam el, mert de. Viszont tisztán emlékszem, hogy amikor a második kör súlyzózásánál azt mondja a nő, hogy "Hang in there, guys", akkor én már teljesen készen szoktam lenni, és az életemért küzdök, és most attól nagyon messze voltam. Úgyhogy a végén elégedetten állapítottam meg, hogy J.M. még mindig nagyon kemény, de most már én is keményebb vagyok, mint amikor legutóbb csináltam ezt a tornát.