Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március 28, 2011

Beneveztem

az OUP versenyére a kedvenc New English File-os kiegészítő anyagomat, amit még a tangyak idején raktam össze, és most olvastam az e-mailt, hogy az én ötletem lett az egyik nyertes :) A jutalom az, hogy a nevemmel együtt felteszik a honlapjukra, és bárki letöltheti és felhasználhatja innentől kezdve. Most úgy örülök :)

Szombat, vasárnap

Kép
Délre anyuékhoz mentünk névnapot ünnepelni. Alapvetően apuét, de mivel mi Zoliéról lemaradtunk, ezért mi az övét is. Volt ünnepi ebéd, ajándékozás, délután közös családi szieszta. Ez a kép a szombati kedvencem, egy mini nindzsa látható rajta: Negyed 5 körül eljöttünk anyuéktól, de Lizát náluk hagytuk, mert Bicskére mentünk kínai kulturális napra. Hát, sikeresen lemaradtunk majdnem mindenről, a kung-fu bemutatónak pl. a végére érkeztünk. De azért láttunk este 7-től koncertet, ahol egy kínai operaénekesnő, Zhang Yu énekelt magyar és kínai népdalokat, valamint operarészleteket. Ebből a legjobb rész az volt szerintem, mikor kínai népdalokat énekelt, és egy citeraszerű hangszeren kísérte magát (ennek a neve nem derült ki, mert magyar neve vagy nincs, vagy ő nem tudja, kínaiul pedig nem mondta el). Most megkerestem a wikipedián, és kiderült, hogy a hangszer egy guzheng, így néz ki (ez egy 16 húros változat, az övé 21 húros volt): A hölgy egyébként hét éve van nálunk, végig magyarul felelt ma...

Kutyák

Liza kiszámíthatatlan más kutyákkal szemben. Van, amikor engedi, hogy megszagolják, sőt vissza is szagol. Van viszont, amikor engedi, hogy megszagolják, majd egy váratlan pillanatban megpróbálja leharapni a másik kutya orrát. Plusz már a kisgyerekeket sem szereti, ezért nem is engedek a közelébe egy gyereket se Bencén és Matyin kívül, akiket viszont már megszokott, és nem zavartatja magát a közelükben. Szóval Lizához csak és kizárólag felnőttek nyúlhatnak, mert alattomos lett vénségére. Marci a futtatóban örvendeztetett meg egy elég durva játékkal, aminek a végén rátámadt két kutya is, amitől én sokkot kaptam, és azon kezdtem töprengeni, mit mondok a gazdájának, hogyan tépődött szét a kutya. Végül nem sérült meg senki, mert egy srác, aki látott már ilyet, szétszedte a három kutyát, és mert még szétszedés után is kétszer újrakezdték a balhét, én Marci számára befejezettnek tekintettem a játszást, és elmentem inkább sétálni vele. A futtatóba ezek után én egyedül nem fogom vinni, mindig s...