LizaGazdija

Fordítottam húsz oldalt, aztán nekivágtam a városnak. Először csak a Corvin-negyedig mentem, hogy kiüttessem a telefonomat. Merthogy kelleni fog osztrák SIM, de az én mobilom telenoros, viszont a hűség már lejárt. A Telenornál mondták tegnap, hogy valami kis GMS-be menjek, mert ott lényegesen olcsóbb lesz, mint náluk. Mentem is. Odaadtam a telefont, kaptam róla papírt, mondták, hogy kb. egy óra alatt megvan a kikódolás. Kérdeztem, megmutassam-e a képernyőzár-kioldó mintát, mondták, nem kell, mert nem kell bemenni a telefonba a kioldáshoz. Ez fura volt, de hát ők a szakemberek, ugyebár. Beszaladtam a plázába, mert akartam venni bécsi térképet, de csak olyan van, amin a belváros látható, én meg nem csak belvárosi lakásokat fogok nézni, szóval végül maradt az, hogy beütögettem egyesével a bécsi útvonaltervezőbe, honnan hová megyek majd, és most este kinyomtattam a részletes térképeket*. Ezek után találkoztam az unokaöcsémmel, Danival, beültünk a Cserpesbe, beszélgettünk egy jót, ő ivott...

Ja, nem. Összesen mintegy hatféle árnyalatot számoltam össze magamon. Csak a lábamon háromfélét. Nagyon viccesen nézek ki, élőben és fényképen is. Az egyik kedvenc idei képem a nyár vége felé készült, és fürdőruhában vagyok látható rajta. Amúgy nem szeretem az ilyen képeimet, mert a hasammal tökre nem vagyok elégedett (tavaly már az voltam, aztán nem tudom, mi lett), de hogy egy egész nap tengerpartozás után a fejem meg a karom fekete legyen, a hasam meg hófehér*, az elég vidám. *Mármint magamhoz képest. Sosem volt hófehér a bőröm. Egyszer azon mulattunk egy horvátországi nyaralás után, hogy a nővérem karjának külső oldala egy hét folyamatos napozás után még mindig két árnyalattal fehérebb, mint az én karom belső oldala. Hehe.