Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus 9, 2014

Híradó akkor és ma

Kép
Találtam egy cikket a Vezúv 1944-es kitöréséről. Szemléltetésül van benne egy korabeli híradórészlet. Érdemes megnézni. Annyira érdekes, mennyit változott a műfaj hetven év alatt! Egyrészt itt majdnem tíz perc szól erről az egy témáról, tehát van idő minden oldalról körüljárni. Aztán ott van az aláfestő zene, amivel megpróbálják átadni a hangulatot. Meg a hírolvasó szövege - ma ilyet inkább dokumentumfilmekben hallani. És az intonáció! Nem akarok megint azzal jönni, hogy régen minden jobb volt, de azért megvan ennek a varázsa, lássuk be. Angolul értők előnyben

Állásinterjú

Kb. az itt-tartózkodásom második hetében tette ki a Facebookra, az egyik "külföldiek Máltán" csoportba egy német nő németül, hogy munkatársat keresnek a cégénél, egy ügyfélszolgálatra, ahol csak e-mailben kell kommunikálni. Azonnal írtam neki, ő elküldte az önéletrajzomat a főnökének, aki küldött nekem egy tesztet (12 perc alatt 50 kérdés), plusz két e-mailt, amit felhasználók küldtek a cég másik ágának, ahol online hirdetéseket moderálnak, és azokra kellett válaszolnom. Aztán lett nagy csend. Négy nappal a teszt után megkérdeztem a Facebookon a német nőt, Antjét, tud-e valamit arról, mi történik, azt válaszolta, ne aggódjak, a kiértékelés sokáig tart. Aztán kiderült, hogy a magyar főnök szabadságon volt, de még mindig nem volt előrelépés, úgyhogy felhívtam őket, és akkor megígérték, hogy erre a hétre kapok időpontot interjúra. Kedden fel is hívtak, hogy péntek délelőtt mehetek. Úgyhogy miután megnéztem két és fél órányi Rexet eredetiben, és elolvastam 2/3 Kishont (A legjobb ...