Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november 11, 2015

Az a kemény,

amikor kiadom valakinek a szobámat, és rosszul érzem magam, amiért a többi érdeklődőnek (akik öten vannak, és még csak egy járt itt közülük) meg kell mondani, hogy elkelt a szoba. Persze sok sikert kívántam a továbbiakhoz, és ajánlottam két jó oldalt, ahol tömegével vannak fent kiadó bécsi szobák. És még így is volt, aki felháborodott. Nagyon nehéz az élet. A helyettes lakó amúgy egy szerbiai magyar pasi, szóval fognak tudni Nevenával szerbül beszélgetni, ami nem hátrány. Most tényleg csupa stressz minden, vagy csak én csinálok mindenből csupa stresszt? Ha utóbbi, akkor annak mi lehet az oka? No de mindegy is, inkább örülök, hogy két nap alatt találtam bérlőt, aki ráadásul mind a két hónapra marad. Király!

Bécsi-erdő

Kép
Elindultam tegnap reggel szép őszt fotózni fényképezőgép nélkül, hát, érdekes ötlet. Szerencsére még a földszinten rájöttem, hogy nincs nálam a gép, úgyhogy nem sok időt veszítettem azzal, hogy vissza kellett jönni a lakásba. Még sosem kirándultam egyedül, nem is akartam eddig, mert szerintem az erdőben egyedül baktatni kicsit baljós, meg aztán térkép nélkül eléggé bátor is. Na, hát most egyedül mentem, és térképem sem volt. Igaz, letöltöttem a telefonra egy Bécsi-erdő appot (pont ilyen ne lenne?), meg megnyitottam a kinézett túraútvonal leírását a böngészőben. Igaz, a térképet pont nem tudtam kinagyítani, de le volt írva részletesen, melyik utcáról mikor merre kell fordulni, szóval úgy éreztem, ez már majdnem olyan jó, mintha turistatérképpel vágtam volna neki az útnak. Meg aztán bíztam benne, hogy a precíz osztrákok rendszeres időközönként táblával jelzik, merre folytatódik a Stadtwanderweg 1. Elsőre ezt a 11 km-es, könnyű besorolású túrát választottam, úgy volt, hogy a D vil...

Álomkór

Én olyan álmos vagyok, hogy alig bírom nyitva tartani a szemem :O Egyszer már felkeltem, reggeliztem, fordítottam egy kicsit, majd vissza kellett feküdnöm még vagy másfél órára. És most sem jobb. A szemem alatt fekete árok, és úgy érzem, holnap ilyenkor is simán tudnék aludni. Lehet, hogy már a téli álomra készülök?