Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november 7, 2015

Hazajöttem

Ugyan a buszt majdnem lekéstem, de végül 3 perccel az indulás előtt már meg is érkeztem Erdbergre, így nem volt gond. (Legközelebb majd azért nem 3 perccel előbb próbálok érkezni.) A konferencia nagyon jó volt, egy csomó érdekes előadás elhangzott. Az utolsó kettőről el kellett jönnöm, de fent lesz neten az egész, és akkor ezeket megnézem. A lényeg, hogy a kutya valóban szőrös gyerek, ahogy Csányi mondja, és imádnivaló. A konferencia után találkoztam még Blankával, beszélgettünk egy jót, és várjuk, hogy huzamosabb ideig itthon legyek, mert akkor majd gyakrabban és hosszan időre is lesz lehetőség találkozni. Meg biztos lesz idén is karácsonyi sütögetés, legalábbis én nagyon remélem :) Jó itthon, jó lesz a saját ágyamban aludni, és jó lesz a holnap is. Minden jó.

Utolsó munkanap

Eltelt, jó volt. Voltak persze bunkók, de hát minden nap vannak. Meg kedves emberek is voltak, ők is minden nap vannak, szerencsére. Kicsit vitatkoztam is egy kedves vendéggel, a végén kicsit megemeltük a hangunkat is. (És örültem, hogy ment németül is - ha felpörög a szívem, felidegesítem magam, akkor sokszor nem akarnak eszembe jutni a szavak, szóval még azért van hová fejlődni.) Éppen asztalt törölgettem, amikor megkérdezte az egyik szomszédos asztalnál ülő társaság egyik tagja, mi az a szöveg, ami ott fut az eredményjelző alján. Ezt amúgy németül kérdezte, és mindig németül kommunikálunk, szóval nyelvi problémára nem gyanakszom. Elolvastam, mondtam, azt jelenti, hogy a mittoménmilyen meccs nem 2x45 perces, hanem 2x40. Hát de miért? Nem tudom. De ilyet hogy lehet, hát a focimeccs 2x45 perc volt mindig. Nem tudom, mi az oka. De ez most komoly? Gondolom; az van odaírva. De már a 79. percben van a játék, akkor most vége lesz? Szerintem igen. De ilyen a világon nincs, hát ezt a hülyeség...