Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november 18, 2016

Bónusz

Ma beköltözött a lakásba még egy kisgyerek. Oh, joy! Vagy inkább oh, boy?

Utolsó nap

Terveztem nekik egy órát a Humans of New York köré, amit többnyire élveztek, és többen közülük ott helyben lájkolták az oldalt, annyira tetszett nekik. Aztán játszottunk, mégpedig azt, hogy mindenkinek mindenkihez oda kellett menni, és megköszönni valamit. Van ehhez egy feladat az egyik könyvemben, ilyen tételekkel, hogy "köszönöm, hogy hétfőnként vidám voltál", "köszönöm, hogy segítettél", satöbbi. Nagyon élvezték, és tök jólesett mindenkinek, amit a többiektől hallott. És engem is automatikusan bevettek a játékba :) A legszebb az volt, amikor néhányan meg is ölelgették egymást. Ezek után megnéztük a Huncutkát, amit a többségük nem ismert, de mindenkinek nagyon tetszett. Az egyik nő annyira meghatódott, hogy el is sírta magát rajta. A többiek ennek láttán meg voltak döbbenve, de megnyugtattam, hogy ezen a filmen én is minden alkalommal bőgök, pedig ha százszor nem láttam, egyszer sem. (Most is majdnem, csak erőt vettem magamon.) Most láttam először eredetiben, me...