Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október 28, 2006

Beteg vagyok :(

Nem dicsekedtem még vele? Na pedig akartam. 15 pontot kaptam Jamestől az első esszémre :) Aztán 5-öt az első quizre :) Mindkettő max. pontot jelent :) Aztán meg lefordítottam egy szöveget egy ismerősének :) A héten volt szerencsém egy rémes fonetika ZH-hoz (kinek jó az, ha a tanár 52, illetve az A/B csoport miatt 104 kérdést felolvas a papírra hajolva, minimum hangerőn? Na nekem tutira nem, főleg most, hogy irtóra fáj a fülem és nem hallok semmit), egy hasonlóan rémes kiselőadáshoz (utálom, amikor felolvasom a kiselőadást, de most a fonetika meg a filmes szeminárium közül sajnos utóbbi érdekelt kevésbé), aztán ma egy tök jó amerikai irodalom ZH-hoz, amiben nagyon tetszettek a kérdések, mégsem sikerült túl jól. Egy hét szünet következik. Már rám is fér. Főleg így, hogy már vagy három napja (de lehet, hogy négy, nem számoltam) vagyok lázas, hol 38 fok fölött, hol 37.5 és 38 között. Emellé fáj a torkom, a fülem, tegnap pedig azt hittem, szétrobban a fejem bal fele. Nem állítottam be semmi