Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november 24, 2012

Kicsit nyafogok

A Moly miatt. Akit nem érdekel, attól bocsi. Volt karácsonyi húzás, erről már írtam. Konkrétan azt, hogy a húzottamnak szinte kizárólag vámpíros könyvek vannak a listáján, ami szerintem kicsit szomorú. Azért találtam kettőt, amit akár én is elolvasnék - ajándékozni csak olyat vagyok képes, ami legalább egy kicsit nekem is tetszik -, és mivel az egyik még nem jelent meg, a másikat megrendeltem, már írtak is a boltból, hogy megjött a könyv. Ez két nappal a sorsolás után történt. Azóta eltelt még kb. három nap. Ma mutatom Blankának a húzottam listáját, és mit látok? Na mit? A három nappal ezelőtti 20 könyv mellé felpakolt még további 60 (!!) kötetet. Hatvanat. HATVANAT. Ezt értitek? Kb. öt nappal a húzás után. Ezen kicsit kiakadtam elsőre, aztán másodikra is, mikor végignéztem az új elemeket, és megláttam, hogy van köztük több olyan, amit még én is szívesen elolvasnék, sőt olyan is, amiről konkrétan tudom, hogy tök jó könyv, és a molykarácsonytól függetlenül is tervezem, hogy beszerze...