Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február, 2008

--

Nem lesz belőlem szócikkíró. Vannak kifogásaim a dolog ellen, amelyek nem közvetlenül azzal kapcsolatosak, hogy nem választottak ki a munkára. Ez talán jobb is így (túlterheltség szempontjából). Egyéb problémáim vannak. Mindegy. Most frusztrált vagyok. Egyrészt az elutasítástól. Másrészt attól, hogy asszem, kedden félreértettem Dr. James egyik kérdését, amiből holnap akár még ciki is lehet. Fenébe. Megkérdezte kedden, hogy jövő órán én vezetem-e a beszélgetést. Mondtam, hogy nem. Azt mondta, ő úgy emlékszik, hogy én. Erre a mellettem ülő lány mondta, hogy talán összekever azzal a lánnyal, aki pont nem jött be órára. Ezt aztán a szakdogás beszélgetés előtt meg is osztottam Dr. Jamesszel, aki bólintott, hogy tényleg, biztosan ez lehet. Erre ma kiküldte emilben a discussion leading beosztását a keddi meg a csütörtöki órára. Na most én a csütörtöki órán erre a hétre jelentkeztem leadingelni. Erre fel április 10.-re vagyok beírva, holnapra meg beírta azt a lányt, aki kedden nem volt bent. E

:)

Ma csodaszép napom volt :) Az tiszta gáz, hogy megint a játéktörténeten kerülgetett az elalvás, pedig tényleg jó óra és tényleg érdekel, amiről beszélünk... :( Jövő hétre megpróbálok ezzel kezdeni valamit :) Pl. óra előtt nyomom be a kókuszgolyót meg a fél liter kólát. Ezektől ugyanis teljesen felébredtem. Óra után :S Reggel voltam Dr. Jamesnél, megmutattam neki a szakdolgozatom tervét. Ez mindössze a témám kulcsszavas összefoglalásából meg úgy 10-20 könyv- és filmcímből áll. Kitalált nekem egy munkacímet a szakdogához, amit címbejelentéskor leadhatok, ha addig nem jut eszembe valami specifikusabb. Javasolt egy könyvet meg két filmet a témámhoz :) Olyan kedves tőle :) Aztán megdicsért, hogy milyen felkészülten jöttem, milyen összeszedett a tervem :) Jólesett :) Azt is mondta, hogy ebből nagyon érdekes szakdolgozat lesz, ha jól írom meg, és ez is jólesett :) Papp Andi nénihez felüdülés órára menni. (Nem mintha Jameshez járni nem lenne az.) Viccelődik, lezser, nyugodt, jókedvű, aranyos..

2008. február 20.

Most a kiadótól nincs hír. Ami nem aggaszt, mert legutóbb egy héttel a levelem után válaszoltak. Nyilván át kell nézegetni, amit műveltem, szóval még nem izgulok. A nyelvsulinál lett egy csoportom. Most olyan 97%-nak érzem, hogy lesz ez a csoport. Hétfő-szerda 7.30-9.00. Majd a hétfői 9.40-es bácsinak kell szólni, hogy valszeg nem nagyon fogok beérni az órájára. Hogy fog örülni :D De sajna most ez van. Meg amúgy is írnom kell neki, jó, hogy mondom :P Mert én még nem kaptak kiselőadás témát. És szerintem rajtam kívül mindenki kapott. Ami gáz. És inkább most kérdezek rá, mint utolsó órán. Volt már ilyen csoptársam, aki így tett... Halál boldog volt a tanár.... A szócikkről annyi hír van, hogy kaptam egy 10 szóból álló kosarat, amit jövő keddre legyek kedves elkészíteni. Azt írták, hogy azért küldik, hogy tuti jól válasszanak. Rajtam kívül még ketten kapták meg. Na most. Ez azt jelentheti, hogy nem áll jól a szénánk, ezért csináljunk pluszt, hogy hátha még javul a helyzet. Másik lehetőség

:)

Most már csak 43 oldal van hátra, az utolsó fejezet :) Mármint a fordításból. És hű, mennyire izgalmas lesz újraolvasni és magyarosítani!!!! Már nagyon várom :) Bár ez a 43 oldal még eltart pár napig :( Mondjuk terveim szerint legkésőbb vasárnap a végére érek, és akkor jövő hétfőn elkezdhetem a fejezetenkénti átírást. Hurrá :) Most már tök tutinak látszik, hogy a Ferenc körúton lesz galériánk :) Akkorka, hogy elférjen rajta egy franciaágy (pontosabban "franciamatrac") meg két éjjeli szekrény. Meg esetleg a kistévém, de azt még meglátjuk. Hűűűű, de izgi :) Kedvem lenne felpakolni a szoba berendezési tervét, de azt hiszem, most inkább nem teszem. Előbb engedélyt kérek a szerzőtől :) Most pedig bemászom a kádba, megmosom a hajam, olvasok egy kis Corpor-ocracyt (négy oldalt), aztán alszom. Reggel 9:40-kor már német nyelvgyakorlatom van, amely érdekes módon művészettörténet órának álcázza magát. :) Jó éjt!

Nyelviskola

Kaptam hírt a nyelviskoláról. Egy Excel tábla jött, hogy abból válogassam ki, melyik csoportok jók nekem. Időpont szerint voltak besorolva. Volt kb. 10-12 időpont, ezek közül egyik sem emlékeztetett arra, amiről szó volt eredetileg. Tök jó. Most majd az oktatási vezető intézkedik valamit holnap. Én meg fogom a fejem. A könyvet elolvastam, megírtam az értékelést, el is küldtem tegnap. Hurrá :) A fordításból még 60 oldal van kb. :) Hurrá :) Hamarosan elkezdjük átalakítani/felújítani a Ferenc krt-i lakást, veszünk bele bútorokat, és lassanként átszivárgunk. Hurrá-hurrá!!! :):):)

Spring 2008

Elkezdődött a félév. Már tegnap. Eddig úgy néz ki, tök jó órarendet csináltam tök jó órákkal. Van német művtörim (ez mondjuk nem a top, mert a művtöritől mindig iszonyú hülyének érzem magam), van Amerikába magyar bevándorlásom, esszéírást megtanulósom, kritika gondolkodásosom, játéktörténetem (jessz). A többiről még nincs hír. De ezek jók. Ja de. Van még szakmódszertanom. Az olyan szakmódszertanos. Nem rossz, de azért nincs a top3-ban. Szombaton egész nap a Lurdyban voltam és tanultam, hogyan kell szócikket írni. A nap végén ebből írtam egy tesztet. Na pont szombat óta nincs hír a tesztről. Ez nem baj, mert még csak kedd van, és alapvetően nem volt elvárás, hogy három nap alatt kiértékeljék és megmondják, kellek-e. Csak azt merem remélni, szólnak akkor is, ha nem kellek. Mindenesetre a próbaszócikkem értékelése nem jött meg, ami kicsit jobban zavar. De ettől persze még teljes az életem :) Csak mondom. A nyelviskoláról semmi hír. Legutóbb február 2-án kaptam emilt, hogy február 4-én meg

Mindenféle

Most már tök rendesen járkálok hastáncra meg pilatesre. Tök jó mindkettő :) Valamint korizni is voltunk Tomival hétfő este :) Nagyon-nagyon élveztem. Nagyon tetszett. Máskor is szeretnék menni :) Voltunk ma Titanic kiállításon. Utolsó pillanatban, de eljutottunk. Ezt is nagyon élveztem. Érdekes látni azt a sok-sok dolgot, amit felhoztak a hajóról. A bejáratnál mindenki kapott egy beszállókártyát, amin rajta volt egy utas neve meg minden infó, ami tudható róla (hány éves volt, hol született, hová tartott és miért, kivel utazott, melyik kabinban lakott, stb.), majd pedig a kijáratnál található táblán meg lehetett keresni, hogy túlélte vagy meghalt. Anyu és Tomi első osztályon utazó emberkéket kaptak, én másodosztályon utazót. Mondtam anyuéknak, az lesz, hogy az enyém meghalt, az övék meg nem, merthogy ők az első osztályon utaztak, az enyém meg a másodosztályon. És lőn. Szerencsétlen nő tényleg meghalt. Pedig 3 gyereke várta haza. Milyen már :( Van munkám :) Több is :) Egyelőre kettő, de