Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május 15, 2012

Jaroslav Hašek: Švejk, a derék katona a háború előtt és más furcsa történetek

Kép
Azt tervezem, hogy elolvasom a Švejket, netán újraolvasom mellé a Hátországot is, és gondoltam, alapozásnak megteszi ez a novelláskötet is. Csak a legelején vannak Švejk-sztorik, talán három vagy négy, utána a derék katona nem kerül többet elő a könyvben. A derék katonáról szóló részek nem tetszettek. Viccesnek éppen viccesek, de túlságosan izzadságszagúak, erőltetettek. ettől kicsit megijedtem, mert úgy emlékszem, hogy a Hátország kifejezetten tetszett, amikor az Arany Jánosról elnevezett versenyre olvastam tizenkét-három éve (Jézusom!!!), és nagyon csalódott lennék, ha most meg majd nem tetszene az újraolvasáskor. Pedig nem kizárt, hogy ez fog történni, az Eastwicki boszorkányok esetében is pont ez volt a forgatókönyv. A Švejk utáni részek már jobbak, de ott meg túlzásnak értem azt a rengeteg novellát, amikor mindegyik ugyanarról szól, csak pepitában: milyen ésszerűtlenül és logikátlanul működik a bürokrácia, és ezt hogyan sínyli meg a kisember.  Összességében három és fél

Ransom Riggs: Miss Peregrine's Home for Peculiar Children

Kép
Ez a második könyv, amit a névnapi kuponból vettem e-book formában. (Összesen öten vannak, most fejeztem be az utolsót. Ezt egyébként még márciusban olvastam, ennyire vagyok elmaradva a könyvértékelésekkel itt a blogon. Félelmetes.) A történet maga nem túl eredeti, nem valami nagy durranás. Kicsit Harry Potter, amitől én elszomorodtam, mert nem szeretem, ha a Harry Pottert igyekszik utánozni valaki, mert az még sosem sült el jól. Nem örülök annak sem, hogy lesz folytatása, mert szerintem többet adott volna egy szépen lekerekített történet egy kötetben, mint amennyit a folytatások adhatnak, hiszen azok már nem támaszkodhatnak arra, amire ez az első könyv, és amit mindjárt kifejtek. Persze azért ne értsen félre senki, egyáltalán nem rossz a könyv, csak kicsit többet vártam tőle. A könyv olvasása közben nagy érdeklődéssel nézegettem a fényképeket, amik gyönyörűen látszanak a Kindle képernyőjén, pedig többen mondták, hogy borzalmas a minőségük olyan kicsi felületen. Az utószóból ki